2025. november 14., 18:54

Kiütéssel tért vissza Papp Lajos

Idén márciusban a lengyel Bartłomiej Gładkowicz pontozással legyőzte, utána sérülésekkel bajlódott, de most csúcsformában tért vissza a felvidéki MMA ifjú csillaga, Papp Lajos. Sajnos, nem kényeztette el rajongóit, egy menet erejéig láthattuk őt a ketrecben.

Papp Lajos és Amar Nessar
Papp Lajos térdével ismerkedik Amar Nessar
Fotó: Papp Lajos Instagram-oldala

A madari származású Papp Lajos volt a Farkas Péter vezette komáromi Wolf Fight Club első versenyzője, akinek profi szerződése lett. Papp az RFA-hoz ír alá, de nyitott szerződése van, ami azt jelenti, hogy a szervezettel való egyeztetés után más szervezet keretei közt is bunyózhat. A 27 éves versenyző profi mérlege 6-2-0, a hat győzelemből négy TKO.

A Gładkowicz elleni mérkőzés azonban láthatóan megviselte.

Nagyon nehéz félév volt. A meccsen megsérült a kezem, a jobb kézfejemben elszakad egy ínszalag, és egy ízület is megsérült – mondta. A bal válla használatát egy gyulladás nehezítette, régebb óta húzódó térdproblémáit pedig műtéttel kellett korrigálni.

– Nem tudtam teljes kapacitással edzeni. Ráadásul edzés közben, hiába használtam orrvédős fejvédőt, eltört az orrom is. Így küzdöttem saját démonaimmal. Az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom – árulta el Papp Lajos.

Ilyen helyzetekben pályát menthet a határozott edzői fellépés. Farkas Péter, Papp Lajos edzője azzal bátorította védencét, hogy a következő meccs után gondolják át újra a folytatás kérdését.

Lajos nagyon sokat fejlődött profi karrierje során, és még nagyon nagy lehetőségek vannak benne, mivel amellett, hogy erős, nagyon tanulékony is, pontosan végrehajtja az edzői utasításokat. Ez abból is látszik, hogy bár a birkózás világából érkezett, a legutóbbi két meccsében már nem törekedett a földharcra, hanem állva dolgozott. Vannak sportolók, akik vagy csak lábon, vagy csak földön erősek, Lajos tudja mindkettőt

– mondta.

Papp ezúttal a francia hátterű Hexagone MMA gáláján küzdött a székesfehérvári MET arénában, ahol a harcosokat – stílusosan – fehérvári huszárok kísérték a küzdőtérre. Ellenfele az algériai születésű, Pappnál 4 centiméterrel magasabb, 189 cm-s, a RSOA Boxingnál (Párizs) regisztrált Amar Nessar volt, akinek bár profi MMA-s mérlege gyengébb Pappénál, 2-3-0, ránézésre is markos legény, és a pusztakezes harc terén is rendelkezik tapasztalatokkal.

Az ellenfél jórészt ismeretlen volt számunkra. De az ránézésre is lejött, hogy jó kötésű, nagy darab srác, hosszú végtagokkal, nagy ütőtávolsággal. Veszélyes ellenfélnek tűnt

– mondta Farkas Péter.

Papp felkészítését Farkas Péter mellett Ilja Škondrič végezte, aki szeptemberben, 46 évesen is vállalt egy nehézsúlyú meccset, ahol megmutatta, nemcsak edzőként élvonalbeli, de második otthonában, a ketrecben is kell még félni tőle. Strike-edzője az ukrán Oleksandr Dorohin volt.

Papp Lajos a mérkőzés előtt megnézte Nessar néhány meccsét, de elsősorban a saját bunyójára akart koncentrálni. Sokat edzett a lábmunka terén, illetve kidolgoztak egy bal horog-jobb térd kombinációt, melyet az utóbbi három hétben fejlesztettek tökélyre.

Papp Lajos végig dominálta a rövid mérkőzést. Az első perc környékén be is vitte a begyakorolt térdest.

Éreztem, hogy az a térdes nagyon bement. Utána a földön gyorsan befejeztem. A stratégia egyébként az lett volna, hogy először lábon megbontom a védekezését, a ketrecnek szorítom, majd a földre viszem, és ott fejezem be, de erre végül nem került sor

– mondta.

A kőkemény térdest még nézni is fájt. Nessar a földre került, ahol Papp előbb ököllel, utóbb könyökkel dolgozta meg. A bíró alig húsz másodperc után úgy ítélte meg, a francia versenyző innen már nem kel fel, így az első menet 1:26 percében megállította a mérkőzést, és a felvidéki versenyző keze lendült a magasba.

Papp Lajos idén már csak a szintentartásra, és törött orra kezelésére törekszik. Jövőre azonban a Hexagone MMA-ban súlycsoportjában akár címmeccset is vívhat. Annyit elárult, már tárgyaltak az egyesület vezetésével. Edzője szerint a tehetséges fiatal sportoló előtt egy RFA- vagy Hexagone-beli címmeccs megnyithatja a kaput a nagyobb szervezetek felé is, ami komoly karrierlehetőség lehetne.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/46. számában.

Megosztás
Címkék