2023. szeptember 28., 19:22

Újabb világbajnoki címekkel gazdagodtak a füleki erőemelők

Már lassan megszámolni sem lehet, hány érmet hoztak haza az utóbbi években az FTC erőemelő szakosztályának tagjai. Legutóbb a bécsi WUAP szövetség által szervezett világbajnokságon képviselték Füleket, ahol két világbajnoki címmel is gazdagodtak.

Füleki erőemelők
Balról Horváth Dávid, Sajko Ferenc, Berki Miroslav
Fotó: Sajko Ferenc/FB

Sajko Ferenc edző felügyelete alatt két fiatal, Horváth Dávid és Berki Miroslav utaztak ki az osztrák fővárosba, akik az erős mezőny ellenére három éremmel és két világbajnoki címmel tértek haza.

A 73 kg-os Horváth Dávid megvédte tavalyi világbajnoki címét, és 210kg-os teljesítménnyel ismét világbajnok lett felhúzásban, ami az összesített harmadik helyet biztosította számára. Az 55 kg testsúlyú Berki Miroslav fekvenyomásban 105 kg-os teljesítménnyel lett abszolút ifjúsági világbajnok. Ez az első világbajnoki ifjúsági összetett címünk”

– nyilatkozta az edző, aki maga is versenyzett.

Mint mondta, számos nehezítő körülmény akadályozta a felkészülését, ennek ellenére 167,5 kg-os teljesítménnyel fekvenyomásban a harmadik helyet sikerült megszereznie, így ő is éremmel tért haza.

Le a kalappal a fiúk előtt, mert a forró nyári napokon, a tikkasztó hőségben nem volt egyszerű a felkészülés, de a szorgalmas, kemény munka meghozta a gyümölcsét.

Odafigyeltek a szavamra, azon voltak, hogy teljesítsék az előírt edzéstervet. Az egyik célunk az volt, hogy Dávid megvédje a tavalyi VB-címet, Mironál pedig tudtuk, hogy esélyes az első helyre. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen az ifjúsági korcsoportban ott vannak az élmezőnyben” – fűzte hozzá Sajko Ferenc.

A bécsi világbajnokságot egy felkészítő verseny előzte meg, ami a nagyszombati felhúzó kupa, a Victoria Cup volt. Ezen hárman vettek részt. Valamint augusztusban, a Kultminor támogatásának köszönhetően, nyári edzőtábort szerveztek a Ragyolc melletti Abroncsosban. Ez is rengeteget segített a felkészülésben.

A füleki erőemelők idén további versenyeken is szeretnék megméretni magukat. A WPC föderáció novemberben Lengyelországban szervezi meg Európa-bajnokságát, ide szeretnének eljutni. Valamint december 9-én már biztosan részt vesznek a nyitrai karácsonyi fekvenyomó kupán, ami egy nemzetközi megmérettetés. Ide a legjobb hazai és külföldi fekvenyomók érkeznek. Ezzel szeretnék zárni az évet. Sajko Ferenc zárszóként kiemelte a Tauris vállalat és Fülek város rendszeres segítségét, akik anyagi támogatása nélkül nem jutnának el ezekre a versenyekre.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.