2018. június 8., 16:30

Karvai Erik, az erőemelő sági tigris

Karvai Erik az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolát látogatva kezdett el érdeklődni az erőemelés iránt, mégis a balassagyarmati középiskolás évek adták meg pályafutásához a kezdő lökést.

Karvai Erik
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Karvai Erik

Kipróbálta a thai boxot és az aikidót, de legjobban az erőemelés (powerlifting) fogta meg. A legbátrabb városban működő Vitalitás Sportegyesületbe kerülve tanulta meg a sportág alapjait, ahol az erőemelő szakosztály vezetőjével, Honti Attilával edzett együtt, majd egyre gyakrabban vett részt kisebb versenyeken. A középiskola befejezését követő néhány éves szünet után a többszörös világ- és Európa-bajnok erőemelő, Péter József terelte őt vissza a sport útjára, amelyen azóta is töretlenül halad előre.

Az erőemelés három gyakorlatból áll: guggolás, fekvenyomás és felhúzás. A versenyzőnek mindhárom kategóriában fel kell mutatnia legalább egy érvényes gyakorlatot, ezek összessége adja meg a végeredményt. A versenyek résztvevőit súly- és korcsoportok alapján különítik el. A három gyakorlat közül a fekvenyomás annyira népszerűvé vált, hogy – már-már önálló sportágként – külön fekvenyomó bajnokságokat is rendeznek.

„20 évesen már 150 kg-ot nyomtam fekve, de akkor még forrófejű voltam, teljesen máshogy edzettem, mint manapság. A teljes körű bemelegítést elhanyagolva korábban két alkalommal is részleges izomszakadást szenvedtem. Ma már több tapasztalattal a hátam mögött okosabban csinálom” – mondta el a 31 esztendős Karvai Erik, aki a heti háromszori edzésen kívül természetesen a helyes táplálkozásra és a megfelelő életmódra is odafigyel.

„Napi nyolcszori étkezéssel, minőségi szénhidrát bevitelével próbálok fitt maradni, hogy megőrizzem 90 kg-os versenysúlyomat. Korábban arra törekedtem, hogy minél nagyobb súlyokat mozgassak meg, most már inkább kisebb súlyokat használok, amelyeknek fokozatos növelésével, emelésük két-három alkalommal történő ismétlésével próbálom csökkenteni a sérülésveszélyt” – folytatta gondolatmenetét a fiatal sportoló, aki nem ritkán testsúlyának háromszorosát emelgeti.

Erik kacérkodott a testépítés gondolatával is, a tavalyi év során a sikeresnek mondható felkészülési időszak ellenére mégis felhagyott vele, mivel a radikális cukormegvonás és a diéta hatásaként megmutatkozó energiahiány keményen próbára tette a szervezetét, de döntéséhez hozzájárult egy sajnálatos családi tragédia is.

A 2009-es első komolyabb németországi megmérettetése óta – néhány kisebb szünetet leszámítva –  rendszeresen vesz részt az erőemelőket tömörítő szervezetek (AWPC – Amateur World Powerlifting Congress, GPC –  Global Powerlifting Committee, WPC – The World Powerlifting Congress) által meghirdetett versenyeken, sőt mindhárom szervezetnél szlovák- és Európa-bajnoknak mondhatja magát.

A hét Európa-bajnoki címmel rendelkező erőemelő kérdésünkre elmondta, hogy egy lengyelországi versenyen elért eredményére a legbüszkébb, amin 22 évesen vett részt. Az utolsó – juniorként abszolvált – erőpróbáján az összes (52–140 kg közötti) versenyző közül őt hirdették ki abszolút győztesnek.

Mint minden sportnak, az erőemelésnek is van közösségépítő hatása. Elég, ha csupán arra a mintegy 70 emberre gondolunk, akik rendszeresen látogatják az ipolysági edzőtermet, akár szabadidős tevékenységként, akár komoly versenyekre készülve. Karvai Erik is a Pásztor Péter által vezetett KK Šahy nevű testépítő klub tagja, ahol gyakran edz együtt a felvidéki erős emberekkel, Zlatner Zsolttal és Jaroslav Križannal. A közösség egyben az erőemelő szponzora is. Eriknek szüksége is van a támogatásra, hiszen a versenyköltségek mellett sok száz euróba kerülnek a különböző fontos táplálékkiegészítők: fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok.

„Ha 120 százalékosan akarsz teljesíteni, akkor az életmódba nem fér bele a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a rendszertelen éjszakázás. Külső inspirációra sokszor nincs is szükség, hiszen a motiváció bennünk rejlik. A lényeg, hogy legyenek álmaink, legyenek azok akár sporttal, akár mással kapcsolatosak. Ha tehetném, még 70 évesen is ezt csinálnám” – árulta el a sportoló, akinek az egyik álma idén ősszel beteljesedhet, ugyanis az egyébként a GPC által meghirdetett és leggyakrabban az Egyesült Államokban megrendezendő erőemelő világbajnokságot idén Egerben fogják megtartani. Két héten belül meg is kezdi a felkészülési időszakot, hogy kategóriájában sikeresen tudjon helytállni a világ legtechnikásabb és legkeményebb erőemelői között.

Európa számos országában megmérettette már magát, de hátra van még a nagy cél: versenyezni az erőemelés és a testépítés bölcsőjében, az Egyesült Államokban. A civilben biztonsági őrként dolgozó, roppant céltudatos ipolysági fiatalemberről bátran kijelenthető, hogy nem csupán a bicepsze, hanem a szíve is a helyén van.

A dobogó legfelső fokán
A dobogó legfelső fokán
Fotó:  Karvai Erik

Karvai Erik
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.