2019. február 25., 19:09

Ötödször mérték össze erejüket az erőemelők Füleken

Február 24-én a Losonci, Rimaszombati és Nagyrőcei járás amatőr erőemelő fiataljai találkoztak Füleken, hogy az erőemelés egyik fogásnemében, a fekvenyomásban megküzdjenek a Purt Kupáért. A füleki FTC Erőemelő Sportklubnak, Fülek városával és a Purt polgári társulással való együttműködésének köszönhetően, sikerült megrendeznie a Purt Kupa ötödik évfolyamát, mely a Papréti Szlovák Tannyelvű Alapiskola fitnesztermében valósult meg.

eroemelok11.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A tornán 26 fiatal versenyző mérte össze erejét. A mérlegelést követően kortól függően ifjúsági és junior kategóriában fiúk és lányok is versenyeztek.

„Nagyon örülök neki, hogy nemzetközi lett a versenyünk, hiszen Magyarországról, Salgótarjánból is érkezett egy versenyző. Illetve idén újdonság volt az is, hogy lányok is neveztek”- közölte Sajko Ferenc szervező, az FTC erőemelő szakosztályának vezetője.

A verseny célja öt év alatt nem változott: a sportág népszerűsítése, és az ifjú tehetségek felkarolása. Ennek jegyében rendezik a versenyt és kínálnak lehetőséget a fiataloknak.

„Az idei megmérettetésen az erőemelés három fogása közül csak az egyik versenyfogásban versenyeztünk, ami a fekvenyomás volt. Ennél arra kell figyelni, hogy a bíró START vezényszavára indítjuk el a nyomást. A súlyt teljesen a mellkasra helyezzük, és a versenybíró PRESS vezényszavára kinyomjuk. Emellett az is fontos, hogy a fenék ne hagyja el a versenypadot”- árulta el a szervező, akit örömmel tölt el az is, hogy évről-évre egyre felkészültebb versenyzők érkeznek.

„Olyanok vesznek részt, akik minden évben itt vannak, de egyre jobb teljesítménnyel térnek vissza.”

Érkeztek versenyzők Tornaljáról, Fülekről, Salgótarjánból, Tőrincsről, Fülepüspökiből, Sajógömörről, Sídről, Újbástból, Méhiből, Kövecsesről, Szentkirályról.

„A legmesszebbről Tőketerebesről érkezett egy versenyző. Ő Mário Karička, aki 150 kg-ot, vagyis a nap legnagyobb súlyát nyomta ki” - közölte Sajko.

A füleki Erőemelő Sportklub tagjai közül legjobban Balog Zsolt teljesített, 115 kg-mal.

„Meg vagyok elégedve Berky Ádámmal és Péter Rolanddal is. Úgy néz ki, hogy professzionális pályára fogom terelni őket, mert a technikájukat és a teljesítményüket is megfelelőnek tartom”- tette hozzá az edző.

Klauber Kitti, salgótarjáni versenyző, két éve edz, de most vett részt először a Purt Kupán. „42,5 kilót nyomtam ki. Jobban szerettem volna teljesíteni, de most így sikerült. A következő versenyen már szeretnék 60 kg-t nyomni” - mondta Kitti.

Spodniak Patrik Tornaljáról jött. Ő inkább a testépítéssel foglalkozik, de a fekvenyomás is megtetszett neki. „Sikerült kinyomnom a 135 kg-ot, amivel meg vagyok elégedve. Szerintem nagyon erős volt a mezőny, van hova fejlődnöm” - nyilatkozta.

A füleki FTC Erőemelő Sportklub profi versenyzői legközelebb az április 12-én, Losoncon megrendezésre kerülő Nemzetközi Szlovák Bajnokságra készülnek. De a nyár folyamán szeretnének a Purt Kupához hasonló versenyt szervezni, melyre a Polgármesteri Sport Nap alkalmával kerülne sor.

Eredmények:

Női kategória:

1.     Klauber Kitti - Salgótarján

2.     Silvia Šuhajová - FTC Fülek

Ifjúsági kategória, 14-15 éves korosztály:

1.     Lázók Szabolcs - Méhi

2.     Rácz Štefan - Tőrincs

3.     Csík Ernő - Egyházasbástást

Ifjúsági kategória, 16-17 éves korosztály:

1.     Balog Zsolt - FTC Fülek

2.     Berky Ádám - FTC Fülek

3.     Oláh Adrián - Tőrincs

Junior kategória:

1.     Ruszó Jenő - Sajógömör

2.     Albert Dominik - Szentkirály

3.     Patrik Spodniak - Tornalja

 

 

eroemelok11.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.