A Hertha BSC elnézést kért amiatt, hogy Dárdai Pál vezetőedző kivonult egy sajtótájékoztatóról.
Gólokból és izgalmakból nem volt hiány az első két negyeddöntős összecsapáson.
Tovább bonyolódott a helyzet a III. liga élén, a rimaszombatiak és az ólublóiak is kikaptak, ráadásul utóbbi csapattól a szövetség három pontot elvett.
Régen látott rossz formában várja az Arsenal elleni BL-találkozót a Bayern München.
Xisco Muñoz, a DAC vezetőedzője pozitívan értékelte csapata Zólyombrézó ellen nyújtott teljesítményét.
Mindössze döntetlent játszott a Liverpool a Manchester United otthonában, így értékes pontokat veszítettek a bajnoki címért folyó versenyfutásban.
Nyolc perc játék után máris kétgólos előnybe kerültek a sárga-kékek.
A Wolfsburg szombaton hivatalos honlapján számolt be arról, hogy megszerezte a Herthától a 18 éves középpályást, Dárdai Pál legkisebb fiát, Dárdai Bencét.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó- szövetség (MLSZ) elnökének reményei szerint Magyarország 2026-ban BL-döntőt rendezhet.
Műtét miatt kihagyja az Európa-bajnokságot Hajdú B. István, Magyarország egyik legismertebb sportkommentátora.
Távozhat a Hertha kispadjáról Dárdai Pál.
Komoly edzőkeringőt hozhatnak a következő hónapok, hiszen az idei szezon végén több nagy név is távozik aktuális klubjától.
A 2030-as labdarúgó-világbajnokságra készülhet el a világ legnagyobb arénája.
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a rengeteg megüresedő állás ellenére is kizárta, hogy újra vezetőedzőként dolgozzon.
Egyre kiélezetebb a bajnoki címért folyó versenyfutás az angol Premier League-ban, de vajon első angliai évében felérhet a csúcsra Szoboszlai Dominik?
Néhány angol futballklub felismerte a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket.
A Debrecen gömöri tehetsége Vajda Botond újabb nagyszerű teljesítményt nyújtott és sorozatban második bajnokiján is betalált, csapata pedig Kisvárdáról hozta el a három pontot.
A Bild című lap úgy tudja, hogy a Bajnokok Ligájában negyeddöntős Bayern München vezetőségének egyik tagja, Max Eberl már előzetes tárgyalást folytatott Julian Nagelsmann-nal a lehetséges visszatéréséről.
A sárga-kékek több kulcsjátékosa is hiányzott a liptóiak elleni összecsapáson.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek nagypénteken az ötödik helyezett Rózsahegy otthonában lépnek pályára.
A keddi játéknapon három válogatott biztosította be kijutását németoszági Eb-re.
Sikeres volt a felkészülés, már csak nyáron mérkőzik a magyar csapat!
Szoboszlai ismét betalált.
Kisebb sérülés miatt nem lép pályára a Koszovó elleni keddi felkészülési mérkőzésen Kerkez Milos, a magyar labdarúgó-válogatott játékosa.