2022. szeptember 4., 09:28

Adrian Guľa: Köszönöm a szurkolóknak, hogy támogatták a fiúkat

Hazai közönség előtt győzött a dunaszerdahelyi DAC három nyeretlen bajnoki mérkőzés után. Kalmárék egy kiszenvedett mérkőzésen a Nagymihályt győzték le minimális különbséggel.

Adrian Guľa
Adrian Guľa
Fotó: dac1904.sk

A találkozó után a DAC vezetőedzője Adrian Guľa is elmondta véleményét a találkozóról.

Egy újabb nehéz mérkőzésen vannak túl a dunaszerdahelyi sárga-kékek miután az egész mérkőzésen masszívan védekező zempléni Nagymihály kis híján ponttal távozott a MOL Arénából. A legvégén azonban villantak a hazaiak és megnyerték a meccset Krstović szezonbeli hatodik találatával. A lefújást követően Adrian Guľa a dunaszerdahelyiek mestere is értékelte a látottakat.

Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóknak, hogy támogatták a fiúkat annak ellenére is, hogy a mai teljesítmény nem volt átlagon felüli. Nagyon lényeges, hogy a csapat megtanulja megnyerni az ilyen mérkőzéseket. Korábban gond volt az ilyen meccsek megnyerésével. Ez is egy folyamat, amin át kell esnünk. Meg kell tanulnunk, hogy van olyan találkozó, amelyen dominálunk, és van, amikor keményen kell harcolni, küzdeni azért az egy gólért. Nagyon lényeges szerepe van ilyenkor a cserejátékosoknak is. Ez most is megmutatkozott. A vendégek nagyon jól felkészültek ránk, jól játszottak”

– kezdte értékelését a DAC mestere.

A csallóköziek vezetőedzője nagyon örült a győzelemnek, ráadásul édesapja szombaton ünnepelte 75. születésnapját, így győzelemmel tudtak kedveskedni neki, ami külön öröm volt a számára.

Ha megengednek nekem egy személyes megjegyzést: édesapám ma ünnepli a 75. születésnapját, és hosszú idő után itt volt a stadionban, én pedig örülök, hogy ilyen ajándékkal tudtunk kedveskedni neki. Így még értékesebb számomra ez a győzelem. Harcoltunk, küzdöttünk, s végül sikerült összehoznunk azt az egy gólt. Ez a mai teljesítményünkért járó jutalom”

– értékelte a Nagymihály elleni győztes mérkőzést a DAC vezetőedzője Adrian Guľa.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.