A volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban "sötétben tartotta" az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomások a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról.
Jelen állás szerint valamennyi elhalasztott országos bajnokságra sor tud kerülni az idén.
A szervezők bíznak a szurkolók beengedésében.
Az ő korában fiatal és motivált bunyósokkal szemben nem lenne szerencsés próbára tennie magát.
Litauszki László tanítványai egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek.
Rövidebb mérkőzésekben is gondolkodnak a tervek szerint augusztus 31-én elrajtoló amerikai nyílt teniszbajnokság szervezői.
A megmérettetés segítette a felkészülést.
Kutya és ember közös küzdelme.
Már várja a találkozást testvérével.
Több mint húsz helyszínen versenyeznek.
Mindegyik tornán nyolcan vennének részt, két négyes csoportban harcolva.
Több mint két hónapja nem tud hazajutni Alaszkából az idei Iditarodnak, a világ egyik legkeményebb kutyaszánversenyének norvég győztese a járványügyi korlátozások miatt.
Kim Clijsters visszatérését nem befolyásolják a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások, akkor sem mond le a játékról, ha csak jövőre rendeznek újra tenisztornákat.
"Heti négyszer teniszezek két-három órát, és két-három kondiedzésem van."
Komolyan gondolja visszatérését a ringbe.
A Roland Garros szervezői azon dolgoznak, hogy ne ütközzön a torna a US Opennel.
Minden borul idén a kerékpársportban.
Bár Magyarország a védekezés második szakaszába lépett, a közeljövőben sem oldható meg biztonsággal a versenyzés.
Más sportokban azért jobban járnának.
Egy autós moziban méri össze tudását a három legjobb német férfi rúdugró Düsseldorfban.
A világranglistán 14. Konta arra célzott, hogy a női profi tornák össznyereményalapja a férfiakénál 20 százalékkal alacsonyabb.
A pénzügyi szolgáltatók és az autóipar is visszavesz.
A 221 kilométernyi pályán folyamatosan akadt valaki, aki biztatta őt az év számára leghosszabb napján.
Decemberre tolódik.