2020. augusztus 24., 18:27

Sárváron álltak asztalhoz a magyar szkanderosok

Rangos viadalon vannak túl a magyar szkanderosok. A sportágban megrendezték a már hagyományosnak mondható sárvári országos bajnokságot. Az ob nemzetközi verseny is volt egyben, hiszen a magyar nemzeti csapaton kívül az osztrák válogatott is elindult.

Fotó: NVESZ
A szkanderosok számára mindig ünnepnek számít a sárvári ob. Még egy kiadós zivatar sem tudta megzavarni a versenyt, amely továbbra is remek felkészülési állomásnak számított a hazai TOP-szkandereseknek” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a sikeres országos bajnokság után.

A szervezők információi szerint több, mint 160 nevezés érkezett az ob-ra. „Ha a körülmények engedik, akkor a következő nagy megmérettetésünk a hazai rendezésű Világkupa lesz. A Judgement Day-t a tervek szerint október 17-én rendezzük meg a Fitparádé részeként, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénában.” – jegyezte meg a közeljövővel kapcsolatban Csabai Attila, aki a Szkander Világszövetség és az európai szövetség alelnökeként dolgozik a szkander népszerűsítéséért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.