2020. augusztus 29., 16:23

Spanyol siker a magyar körverseny nyitányán

A spanyol Jon Aberasturi Izaga nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szombati nyitószakaszát, amelyet Esztergomban és környékén tartottak.

Tour de Hongrie első szakasz
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az etap előtt Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője az MTI-nek elmondta: reméli, hogy a Két-bükkfa-nyeregig tartó emelkedő háromszori megmászása után balesetmentes lejtmenteket teljesít a mezőny.

Elárulta:

az elmúlt hetek versenyein történt balesetek hatására a soron következő sík szakaszok befutóinál az eredetileg tervezetthez képest 1-1,5 méterrel szélesebb célkapukat állítanak fel

a még nagyobb biztonság érdekében. A szakasszal kapcsolatos várakozásnak azt nevezte meg, hogy a magyar élkerékpárosok ne kerüljenek időhátrányba.

Tour de Hongrie első szakasz
Fotó:  MTI / Szigetváry Zsolt

Az 1963 méter szintkülönbséget tartalmazó szombati etapon korán kialakult egy kilencfős szökevénycsoport - hazai kerékpáros nélkül -, amely négy perc feletti előnyt dolgozott ki. A World Tour-sorok nem adtak versenyzőt ebbe a bolyba, így a főmezőny élére előbb a Jumbo-Visma, majd a Mitchelton-Scott állt, majd sorra szálltak be az üldözésbe a világelit csapatai, vezetésükkel az utolsó húsz kilométerhez közeledve az emelkedőn sorra befogták az időközben nyolcfősre zsugorodott szökés tagjait.

A csúcs felé közeledve Valter Attila húzta meg a sort - övé is lett a hegyi hajrá -,

ennek köszönhetően egy kilenc bringásból álló csoport leszakította a mezőny nagy részét.

A különbség 23 másodpercig is nőtt, ám a nagy sebességre kapcsoló üldözők ledolgozták a hátrányt, így

az elsőségről sprinthajrá döntött.

Aberasturi (Caja Rural-Seguros-RGA) az ausztrál Kaden Grovest (Mitchelton-Scott) és a cseh bajnok Adam Toupalíkot (Elkov-Kasper) megelőzve diadalmaskodott. Legjobb magyarként Dina Márton (Kometa-Xstra) 18. helyen ért célba.

A mezőnyre vasárnap a Debrecen és Hajdúszoboszló közötti 158 kilométeres sík - 565 méter szintkülönbséget tartalmazó - etap vár. A 41. Tour de Hongrie-n a szerdai kékestetői befutóig a versenyzőkre 826 kilométer vár.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.