A felelős miniszter szerint elvben lehetséges, hogy a koronavírus-járvány miatt nem az eredeti időpontban, hanem az év későbbi szakaszában rendezzék meg a nyári tokiói játékokat.
A Veres testvérek közül Alex elképesztő formát mutat az idén.
A magyar juniorok hat éremmel fejezték be szereplésüket.
Bizakodó eredmény a kontinensviadal előtt.
A spanyolok 19-szeres Grand Slam-bajnoka szettveszteség nélkül lett bajnok.
A szervezők az erős havazás miatt döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg a viadalt.
Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott.
Számos világrekord és elsőség fűződik a nevéhez.
Az összetett világbajnoki cím vasárnap dől el.
Szlovák versenyző is nyerhet világkupa-sorozatban?
A már olimpiai kvótás Péni István Dénes Eszterrel közösen 631,7 kört ért el, ami új Európa-csúcs.
Aligha fog már versenyezni a világbajnokságokon.
Profi pályafutása során 36 WTA-tornagyőzelmet aratott, 2004-ben világbajnokságot, 2008-ban pedig Fed Kupát nyert.
A jelenlegi szerződése ugyan lejár az év végén, de nem gondolkodik a visszavonuláson Chris Froome.
A 2020-as Európa-bajnokságot május 16. és 24. között rendezik meg Balatonfüreden.
A legsikeresebbek a light-contact szabályrendszerben voltak a magyarok.
Néhány hét múlva eldől.
Már Federica Brignone vezeti a világkupát.
Óriási hózápor és szélvihar akadályozta meg a lebonyolítást.
A hetedik etapban az amerikai sarkából bedobták a törölközőt.
Minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnoksága volt a budapesti.
Jobb térdével komoly problémái voltak az utóbbi időszakban, ezért - orvosaival közösen - az artroszkópos beavatkozás mellett döntött.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben életbe lépett korlátozások miatt az ázsiai együttes nem tud elutazni Romániába.