A Forma-1 egykori irányítója, Bernie Ecclestone élesen kritizálta utódait, amiért erőteljesen az amerikai piacra fókuszálnak.
Vincze Dóka Krisztián, a fiatal zselízi gokartversenyző egy alkalommal már részt vett egy világversenyen; motocrossban jutott ki a franciaországi világbajnokságra.
A 25 éves pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 20. pole pozíciója.
Zajlanak a tárgyalások a Forma-1 jövőjével kapcsolatban, és pletykák szintjén beszélnek már az újításokról is.
Heves esőzés miatt egy órát csúszik a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj.
Több hullámban várható eleinte záporos, zivataros jellegű csapadék, amelyet majd időszakos eső vált fel.
Pérez korábbi szerződése az esztendő végéig szólt.
Az autósok mezőnyében a szombati prológ után az első szakaszt is a katari Nasszer al-Attijah nyerte a szaúd-arábiai Dakar-ralin.
A kínai pilóta csapattársa a Mercedestől az év végén távozó finn Valtteri Bottas lesz.
Október 3-án eredetileg a Szingapúri Nagydíj szerepelt a versenynaptárban, de azt két héttel ezelőtt a koronavírus-járvány kapcsán meghozott és továbbra is érvényben lévő szigorú utazási korlátozások miatt törölték.
Az 57 esztendős Jordan az NBA-ben szereplő Charlotte Hornetsnek is a tulajdonosa.
Régi törekvése, hogy Magyarország MotoGP-futamot rendezhessen.
Volt olyan verseny, ahol több, mint 30 fős mezőnnyel vágtak neki a hétvégének.
Idei első aszfaltos versenyére készül a MOL Racing Team két versenyzője, Herczig Norbert és Ferencz Ramón.
A triple crown versenyei közül már csak az indianapolisi 500 mérföldes futamgyőzelem hiányzik a gyűjteményéből.
Az autósok között gyári támogatással igazi nagyágyúk vágnak neki a perui viadalnak.
Minden év egyik legjobban várt autós éjszakai eseményét rendezik meg a tököli reptéren.