2024. június 8., 20:00

Benzingőzös szenvedély

Anyja, apja motorosok, így nincs mit csodálkozni azon, hogy a Párkányban élő Lőrinc László is a motorsport felé fordult. A 19 éves fiatalember  a francia First Bike Academy színeiben az ETC  kategoriában részt vesz a  junior-világbajnokságon.

 

Lőrinc László
Galéria
+1 kép a galériában

Laci  hétévesen a gokartpályán kezdte a motorsportot, tizenhárom évesen már versenyezett, és többször végzett dobogós helyen. Középiskolásként váltott négy kerékről két kerékre, ekkor is sorra jöttek az eredmények. A köridők azt mutatták, egyre gyorsabb, ami nem meglepő, hiszen élvezi a sebességet, a technikát és magát a versenyzést is. Ahogy nőtt, úgy lett a motorja is egyre nagyobb és több lőerős.

2020-ban 15 évesen harmadik lett a szlovák bajnokság mini GP kategóriájában, 2021-ben erősebb motorra váltott és harmadik lett az olasz bajnokságon. 2022-ben jött a Northern Talent Cup, ami egy Közép-, Kelet- és Észak-Európát összekapcsoló verseny, itt a 22. helyen végzett. 2023-ban az European Talent Cup-on vett részt, ahová az egész világból érkeznek versenyzők. Ebben egy spanyol klub, a Fau55  Tey Racing égisze alatt versenyzett egy HONDA 250 köbcentis, 50 lőerős motorral.
Lőrinc László
Fotó:  Bokor Klára

 

Párkány környékén nincs motorklub, se gyakorlópálya, ezért édesapjával, vagyis az edzőjével Dunaszerdahelyre vagy Magyarországra jár tréningre.

A csapatok vezetői állandóan keresik a tehetséges versenyzőket. Tavaly év végén megszólították a francia First Bike Academy vezetői, hogy csatlakozzon a csapatukhoz, látnak benne potenciált. Ezt örömmel elfogadta.

– A motorsportnak Európa nyugati részén sokkal nagyobb a hagyománya, több a gyakorlópálya és a sportklub is. A spanyolok, a portugálok, az olaszok előnyben vannak, mert egész évben edzhetnek. Nálunk a téli időszakban nemigen lehet edzeni, mert lehűl a pálya, ezért a kelet-európaiaknak komoly kihívás tartani velük a tempót – mondta László. 
Lőrinc László

 

A hétfordulós European Talent Cup  április végén már el kis kezdődött az olaszországi Misanóban. Laci lelkesen számol be az eddig történtekről, hogy nem ismerte a pályát, de a csapat sokat segített. Egy Honda NSF-et hajt. A szerelők és a csapatfőnök mind lelkesen segítik, tanácsaikkal tudott gyorsulni. Ketten, egy francia motorossal versenyeznek a csapat színeiben a junior bajnokságban.

– A pénteki időmérőn leszakadt az ég. Nem volt tapasztalatom esős pályával, a harmadik körben elestem, így az eredményem csak a kvalifikáció 10. helyére volt elég. Az első hétvégén nem sikerült bejutnom a fő versenyre – sorolja élményeit, tapasztalatait Laci. Hozzáfűzi, már a második futamon is túl van. Az első hétvégéhez képest javult a futamideje, a 9. helyen ért célba. A következő futamok valamelyikén a cél a döntőbe kvalifikálni. Végül az összesített eredmények alapján értékelik a versenyzőket.

Lőrincz László a tanulás mellett edz és a nyári szünetben dolgozik is. Mostanában egyre ismertebb nemcsak motoros körökben, de szerte a Felvidéken, hiszen több cikk is megjelent róla. Szívügyének tartja a motorsport felemelését Európa keleti régiójában, erről egy dél-afrikai újságírónak is nyilatkozott. Örül, ha édesapja mellett édesanyja is elkíséri a versenyekre.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/22. számában.

 

 

 

Lőrinc László
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.