Az IFFHS szerint Lionel Messi az egyetlen, aki csapataival még soha nem esett ki egyetlen hivatalos futballtorna csoportkörében sem.
A nemzetközi kupaporondra és az új bajnoki szezonra készülő dunaszerdahelyi sárga-kékek pénteken lejátszották első felkészülési mérkőzésüket, az ellenfél az örmény FC Noah együttese volt a magyarországi Csornán.
Jelentősen feltornászta az árát Szlovákiában.
Az olimpiai bajnok Kós Hubert ezüstérmes lett 100 méteres pillangóúszásban az Indy Summer Cup elnevezésű versenyen, Indianapolisban.
A médiatilalom feloldásával együtt ugyanakkor a két ország sportolói továbbra sem vehetnek részt a vizes sportok csapatversenyeiben.
Most ott lesz Liverpoolban is, a térkép közepén.
Júliusban is lesz miből válogatni?
Az I. Gaál Wrestling Team Családi Sportnap Dunaszerdahelyen több mint 400 résztvevővel, színes programokkal és sikeres adománygyűjtéssel zárult.
Lehmann 59-szeres válogatott, 9 gólt szerzett a nemzeti csapatban, az utolsót épp a magyarok ellen, tavaly a bieli Eb-selejtezőn.
A sportág világszerte dinamikusan fejlődik.
Vajon a Fradin és a Slovanon kívül sikerül más szlovák vagy magyar csapatnak kvalifikálnia magát valamelyik európai kupasorozatba.
Ha idén is lemaradt a strandtestről, a világ legkeményebb futóversenyének szervezői kivételes kihívást kínálnak önnek.
A 21 éves magyar válogatott hátvéd az elmúlt szezonban a szintén angol Bournemouth mindegyik bajnoki mérkőzésén pályára lépett.
A döntőben a németek az angolok ellen mérkőznek meg Pozsonyban.
Harvey Elliott duplájával győzték le az angolok a hollandokat az ifjúsági Eb-elődöntőjében.
Egy felkészülési mérkőzés erejéig visszatér a Camp Nouba a katalán csapat.