A magyar csapat jelenleg 24 arany-, 11 ezüst- és 6 bronzéremmel toronymagasan vezeti az összesített éremtáblázatot.
A Kicker beszámolója alapján a berliniek 14 millió eurót áldoznának a 25 esztendős magyar védőért, aki így a klub történetének legdrágább igazolása lenne
A kiváló futballista 1960-ban Puskás Ferencet megelőzve nyerte el az Aranylabdát, egy évvel később, ekkor már az olasz Internazionale futballistájaként második lett.
Jól kezdett, de nem bírt az orosszal.
Idén már hetedszer.
A 32 éves játékos volt a legrégebbi tagja az MU keretének, és csaknem 550 alkalommal lépett pályára a vörös ördögöknél.
A viadal vasárnap a Sassari és Olbia közötti 126,85 kilométeres etappal zárul.
Ismét sikeres tunéziai fogás?
Profi szerződést kapott az angol bajnok Manchester Citynél a magyar U18-as válogatott labdarúgó, Michael Okeke.
A magyar versenyzők elképesztő teljesítményt nyújtva 11 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek szombaton délelőtt.
A magyar, francia duó egy brit kettőssel csapott volna össze az első fordulóban, de a meccset végül törölték.
A Pireneusokban töltött két nap után 34 fokos melegben tekertek versenyzők.
A kétárbocos magyar fejlesztésű Fifty-Fifty a saját maga által tavaly felállított 7 óra 13 perc 21 másodperces pályacsúcsot döntötte meg.
A pontversenyben vezető holland Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnoki sorozat Brit Nagydíjának első szabadedzésén.
Fucsovics Márton bejutott pénteken a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójába, amelyben a volt világelső Danyiil Medvegyev vár rá.