2024. január 6., 15:49

Az FC Kassa is megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) újonca, az ifjabbik Ján Kozák által edzett keleti gárda, az FC Kassa pénteken kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre.

Nehéz mérközések előtt
Az FC Kassa játékosai edzenek
Fotó: fckosice.sk

A kassai sárga-kékek a tabella tizedik helyéről várhatják a tavaszi folytatást, és elsődleges céljuk nem is lehet más, mint a bentmaradás. A Kassa előnye jelenleg hat pont a tabella utolsó előtti helyén álló Nagymihály előtt, ami már rájátszást jelentene a bentmaradásért.

Részcélokat tűzünk ki, és a Nike Liga tabelláját tekintve egyértelmű, hogy úgy kell felkészülnünk, hogy mielőbb kiharcoljuk a bentmaradást. Tudjuk, hogy ez a téli felkészülés nagyon rövid lesz, ennek ellenére szeretnénk a lehető legjobban felkészülni. Hazai körülmények között edzünk, majd utazunk téli edzőtáborba és négy ellenféllel is megmérkőzünk külföldön. Még a bajnoki szezon kezdete előtt kupamérkőzés vár ránk hazai pályán a címvédő Nagyszombat ellen. Tudjuk, hogy a Slovnaft Kupa döntőjét májusban játsszák Kassán, de nem tekintünk ennyire előre. Először is szeretnénk jól felkészülni január folyamán, és természetesen a keretet is erősíteni”

– árulta el Ján Kozák.

A felkészülést 21 játékossal kezdték meg a kassaiak, a játékosok között több sérült és távolmaradó is akadt, Sagna és Medved is csak hétfőn csatlakozik a kerethez. A sérülésből felépülő Dominik Kružliak és a Komáromból tavaly Kassára igazoló Varga Péter is a kerettel kezdte a felkészülést. Sérülés miatt hiányzott a felkészülés kezdetén Pačinda és Krivák, valamint betegség miatt Jakubko nem lehetett ott a szezon első edzésén.

A FC Kassa játékoskerete a téli felkészülés kezdetén

Kapusok: Frederik Valach, Matúš Kira, Matúš Putnocký

Hátvédek: Bernard Petrák, Dominik Veselý, Ján Mizerák, Lukáš Fabiš, Martin Šindelář, Michal Jonec, Dominik Kružliak

Középpályások: Kristi Qose, Dávid Gallovič, Marcel Vasiľ, Miroslav Sovič, Oleksandr Golikov, Michal Faško, Erik Liener, Lukáš Greššák, Varga Péter, Šimon Sabolčík

Támadók: Rastislav Korba

A kassai együttes a felkészülés során négy mérkőzést is játszik, többek között három magyar gárdával és egy lengyel együttessel. A kassai sárga-kékek elsőként január 12-én a magyar másodosztály listavezetőjével a Nyíregyházával mérkőznek meg, majd ezt követően január 20-án a OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesddel találkoznak. Négy nappal később pedig a lengyel másodosztályú Resovia Rzeszów lesz az ellenfél, míg a felkészülést a január 27-én Kazincbarcika ellen esedékes felkészülési mérkőzés zárja. A főpróbát pedig február 3-án a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében a címvédő Nagyszombat ellen tartja a kassai együttes hazai közönség előtt. Egy héttel később pedig már rajtol a Niké Liga tavaszi idénye, az FC Kassa elsőként idegenben a Trencsén otthonában lép majd pályára.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.