2024. január 5., 17:56

Máris megvan a DAC első távozója a tavaszi felkészülés kezdete előtt

Pár nappal a tavaszi felkészülés kezdete előtt máris ismert a DAC első távozója. A dunaszerdahelyi együttes hivatalos honlapján jelentette be görög védőjének távozását.

Spyros Risvanis
Fotó: dac1904.sk

Másfél év után távozik Dunaszerdahelyről a DAC görög védője Spyros Risvanis jelentette be a csallóközi együttes hivatalos honlapján. A 30 esztendős görög védővel közös megegyezéssel szerződést bontott a DAC.

Azt már sejteni lehetett, hogy a görög futballista nem marad Dunaszerdahelyen, ugyanis a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele év végi interjújában elmondta, a játékos teljesítménye az ősszel nem ütötte meg az elmúlt szezonban mutatott produkcióját, és könnyen lehet, hogy nem kap új szerződést.

Risvanis 2022 júliusában érkezett Dunaszerdahelyre, a ciprusi Anórthoszisz Famagusta együttesétől. A 30 esztendős görög védő 26 ligameccsen szerepelt, 5 alkalommal a Konferencia Ligában, míg a Szlovák Kupában 3 mérkőzésen 2 gólt is szerzett. A DAC távozó görög védője korábban a két legnagyobb múltú görög együttesnél az Olympiakosz, valamint a Panathinaikosz színeiben is megfordult.

Spyros 2022 nyarán érkezett, és az előző idényben a bajnokság egyik legjobb védőjátékosa volt. Az őszi szezon azonban több tényező miatt sem úgy alakult, ahogyan mindkét fél szerette volna. A játékos nem volt megelégedve a helyzetével, és úriemberként megtaláltuk a megoldást. Örülünk, hogy megismerhettük Spyrost, aki profi hozzáállásával jó példát mutatott fiatalabb játékostársainak, és további sok sikert kívánunk neki”

- nyilatkozta a DAC ügyvezető igazgatója Jan Van Daele.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.