Az ipolynyékiek megelőzték a feledieket
Csak az V. ligában tisztázódott a kép a feljutást illetően, ahol az éllovas cserpatakiak ismét győztek, míg három vetélytársuknak csak gól nélküli döntetlenre futotta. A III. liga hétvégi fordulójának igazi vesztese a füleki FTC volt, amely szabadnapos lévén pályára sem lépett, ellenfelei viszont mind győzni tudtak. A VI. ligában hosszú idő után őrségváltásra került sor az élen, az ipolynyékiek megelőzték az ismét otthon botló feledieket, de ez utóbbi csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az V. ligában két fordulót is lebonyolítanak a héten.
A III. liga 24. fordulójában a fülekiek szabadnaposak voltak, így tétlenül nézték, hogy az első hat együttes közül rajtuk kívül mindössze a rimaszombatiak nem szereztek pontot, a sztropkóiak, a szinnaiak (Snina), az ólublóiak (Stará Ľubovňa) és a héthársiak (Lipany) nyertek, így lépéselőnybe kerültek a feljutásért vívott harcban.
A rimaszombatiak már öt mérkőzés óta nyeretlenek, s két idegenbeli mérkőzés várt rájuk. Igaz, a papírforma szerint akár a hat pont megszerzése sem lett volna lehetetlen. Nos, ebből három már az első mérkőzésen elúszott. Az újonc szepesváraljaiak (Spišské Podhradie) a tavaly feljutott, de a II. ligában nem sok vizet zavaró iglóiak fiókcsapataként működnek, s ősszel csak minimális 1:0 arányú vereséget szenvedtek Rimaszombatban.
A tavaszi szezon elején még bajnoki álmokat szövögető rimaszombatiak minősíthetetlenül gyenge formában futballoznak, öt mérkőzés óta nem tudtak győzni, ebből négyet el is veszítettek.
Holott töretlenül számíthatnak a rózsahegyi játékosokra, Szepesváraljára is négyen utaztak a csapattal (Sokol–Marek (46. Juhász), Petrán, Ciprus, Oluwaseun Japhet–Úradník, Krištof (46. Emeka Okonji), Švehla (77. Abiodun Agboola), Gembický, Rakyta–Aremu).
A rossz játék s az ezzel járó már szokásos vereség miatt az a rossz sorozat sem szakadt meg, hogy fegyelmezetlenség miatt ezúttal is a kiállítás sorsára jutott egy játékosuk, második sárga lapja után a 82. percben Rakytát állította ki a játékvezető. Pedig jól indult a mérkőzés Bari Jenő védencei számára, hisz az idényben hetedik gólját szerző Aremu találatával már a 10. percben vezetést szerzett a vendégcsapat, s előnyét a 30. percig tartani is tudta. A második félidő már a hazaiak forgatókönyve szerint zajlott, akik a 70. percben a vezetést is megszerezték. S miután a 82. perctől már emberelőnyben játszottak, az utolsó pillanatokban harmadszor is bevették Sokol kapuját, beállítva ezzel a 3:1 arányú végeredményt.
Utolsó mérkőzéséhez érkezett a nógrádi rangadók sora, a losonciak (Jenčo–Šulek (46. Tannhauser), Fabian, Pipíška, Suja (82. Matuška), Kotora, Berky (82. Budáč), Hulec (66. Ufrla), Oláh (86. Molnár), Dedok, Kovalčin) több mint 500 néző előtt a kálnóiakat fogadták, s az első félidő végén még 0:0 állt az eredményjelző táblán. De a második félidőben már mindkét csapat hozta az „aktuális” formáját, s beindult a losonci gólhenger, és meg sem álltak háromig, igaz ehhez jó adag szerencsére is szükségük volt, hisz előbb a kálnóiak büntetőt hibáztak, majd az 52. percben Uhlár második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott.
Ezt büntette azonnal Pipíška, aki a szabálytalanságot követő tizenegyessel nyitotta meg a gólok sorát, majd Dedok növelte a hazaiak előnyét. S hogy teljes legyen a kálnóiak balszerencséje, Vilhan a saját kapujába is betalált, így a kívülálló számára sima 3:0 arányú losonci győzelem született. Ahogy már írtam, a sztropkóiak, a szinnaiak (Snina), az ólublóiak és a héthársiak (Lipany) is nyertek, így lépéselőnybe kerültek a fülekiekkel s a feljutás szempontjából egyre reménytelenebb helyzetben lévő rimaszombatiakkal szemben.
Tavasszal a sztropkóiak sem remekeltek eddig, de most a legfontosabb pillanatokban kapták össze magukat Varannón (Vranov nad Topľou), hisz gól nélküli első félidő után a hazaiak már 2:0 arányban is vezettek. De a sztropkóiak tudtak innen fordítani, s végül 3:2 arányban megnyerték a találkozót. A szinnaiaknak nem okoztak gondot a námesztóiak (4:1), míg az ólublóiaknak a sereghajtó felsővízköziek (4:0) legyőzése, a héthársiak viszont alaposan megizzadtak a bártfaiakkal, de azért csak odahaza maradt a három pont (1:0).
A táblázatot jelen pillanatban a 41 pontos sztropkóiak vezetik, a 40-40 pontos szinnaiak és ólublóiak, a 39 pontos héthársiak és a 38 pontos fülekiek előtt.
Az első hatost a rimaszombatiak zárják 35 ponttal, de közvetlenül mögéjük felzárkóztak a 32 pontos losonciak, míg a kálnóiak az utóbbi hetek gyenge formája miatt visszaestek a 10. helyre. 30 pontjuk van, s III. ligás létüket nem fenyegeti komolyabb veszély.
Az V. ligában a 19. fordulóra került sor, s a III. ligával ellentétben itt mintha tisztázódna a kép a feljutást illetően, hisz az éllovas cserpatakiak a ladomérmindszentieket (Ladomerská Vieska) elintézték odahaza (5:1), míg az őket üldöző három csapatnak (Losonctamási, Nagykürtös, Selmecbánya) csak három gól nélküli döntetlenre futotta. A losonctamásiak Zólyomlipcsében (Slovenská Ľupča) szereztek egy pontot, a másik két mérkőzés döntetlenjének viszont igazból a ragyolciak és a tornaljaiak örülhettek.
A ragyolciak a harmadik helyen álló nagykürtösiek otthonából hoztak el egy pontot, míg a tornaljaiak Selmecbányáról.
A tótgyarmatiak viszont Málnapatakon (Málinec) hagyták mindhárom pontot. Kleffler két góljára Borkó Bence még válaszolt az első félidőben, de a mérkőzés hajrájában a hazaiak Berky találatával bebiztosították a győzelmüket (3:1). A cserpatakiak győzedelmikkel immár 48 pontot szereztek, s nyolc ponttal előzik meg a losonctamásiakat. Őket két, illetve négy ponttal lemaradva követik a nagykürtösiek és a selmecbányaiak. 23 ponttal a nyolcadik helyen állnak jelenleg a tótgyarmatiak, a ragyolciak 17 ponttal a tizedikek, s a 7 pontos tornaljaiak zárják a sort.
A VI. liga 19. fordulójában a felediek és az ipolynyékiek is odahaza játszottak, de mindkét csapat rapszodikus játéka miatt bizonytalan volt, mit is érnek el hazai pályán. A felediek legutóbb az ipolybalogiaktól szenvedtek váratlan vereséget, s a bozitapusztaiak (Buzitka) elleni mérkőzés is rémálomként indult a számukra, hisz a vendégek a 32. percben már 2:0 arányban vezettek.
A hazaiak a második félidőben mindent megtettek, hogy az eredményt megfordítsák, a félidő közepén négy perc alatt kiegyenlítettek
(előbb Trizna szépített, majd Šťavina tizenegyesből kiegyenlített), de a mintegy 200 néző hiába várt a győztes hazai gólra, s mint utólag kiderült, az bizony a felediek vezető helyébe került, ugyanis az ipolynyékiek hazai pályán esélyt sem adtak a tiszolciaknak, s 5:1 arányban elgázolták őket, s ezzel a győzelemmel átvették a vezetést is a tabellán. Az ipolynyékiek góljain Nemčok (2), Súth, Nagy és Skabella osztoztak.
Kínos meglepetésben volt viszont részük az óvári szurkolóknak, hisz csapatuk odahaza kapott ki 2:1 arányban az alsósztregovaiaktól. Kliment szokásos gólja már csak a szépítésre volt elég, s bizony ez azt is jelentette, hogy az óváriak – ha ideiglenesen is – lecsúsztak a dobogóról. A megingásukat ugyanis kihasználta a csábi alakulat, amely Balga Dominik mesternégyesével 4:0 arányban lelépte az újonc jolsvaiakat.
Fordulatos mérkőzést játszottak az ipolybalogiak az észak-gömöri Nyustyán, ahol Klinko és Nedaľa góljaival az első félidő után 2:0 arányban vezettek, de a hazaiak fordítani tudtak, s Gyurász 86. percben szerzett gólja legalább az egyenlítéshez volt elegendő (3:3). Hosszú idő után ismét „tisztességes” vereséget szenvedtek az egykor sokkal szebb napokat látott ajnácskőiek, akik az első félidőben még tartották a gól nélküli döntetlent Lónyabányán (Lovinobaňa), akik végül két gólig jutottak, így begyűjtötték a három pontot.
Győzelmükkel az immár 37 pontos ipolynyékiek átvettél a vezetést a 36 pontos felediek előtt. Őket a 32 pontos csábiak, a a 31 pontos óváriak, s a 29-29 pontos lónyabányaiak és ipolybalogiak követik. Az ajnácskőiek továbbra is egy szerzett ponttal zárják a sort.
Részletes eredmények és táblázatok ITT találhatók.