A 20 esztendős tehetség remek idényt futott Debrecenben, így megérdemelten lett az NB I felfedezettje.
A spanyol Roberto Martínez vezette luzitánok 26 fős névsorában nincs különösebb meglepetés.
A Bajnokok Ligája-döntős Real Madrid játékosa kedden, egy podcastben jelentette be döntését.
Vajon milyen újításokat hoz az idény?
A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a feljutást eldöntő rangadóra került sor a Győri ETO és Vasas között.
A Liverpool vasárnap 2:0-ra verte a Wolverhampton csapatát, így Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott a vörösöktől és a Premier League-tól.
Alaposan leszerepeltek a régió csapatai a hétvégi fordulóban a III. és az V. ligában, egyedül a losonctamásiak tudtak győzni, a többiek sorra kikaptak, holott mindannyian odahaza játszottak.
A Manchester City sorozatban negyedszer nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot, miután a 38., utolsó fordulóban hazai pályán 3-1-re legyőzte a West Ham Unitedet.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) szombati zárófordulóját követően egy ünnepélyes gálaest keretein belül vasárnap este a szezon legjobbjait és a bajnokság álomcsapatát is kihirdették.
Hivatalossá vált a német válogatott 27 fős kerete is, melyben több meglepetést is felfedezhetünk.
„A mai nap fantasztikus a számunkra, ezzel együtt már most arra gondolunk, miként tudnánk még jobban játszani a következő idényben.”
A kassaiak nem bíztak semmit sem a véletlenre, hiszen már az elejétől kezdve támadólag léptek fel.
A dunaszerdahelyi vendégszektor elképesztő hangulatot varázsolt.
A dunaszerdahelyi sárga-kékek a második helyről várhatják a rájátszás utolsó fordulóját és egy győzelemmel az ezüstérmet és nemzetközi porondra való kijutását is bebiztosíthatja a csallóközi együttes sorozatban hetedszer is.
Svédország után Angliában is eltörölhetik a videóbíró-rendszer használatát. A klubok erről az idény befejeztét követően fognak szavazni.
Egyre jobb formát mutat a Ferencvárostól kölcsönben Dunaszerdahelyen szereplő magyar utánpótlás válogatott Damir Redzic.
A brazilok tíz stadionban rendezik majd a mérkőzéseket, mindegyikben voltak meccsek a 2014-es férfi világbajnokságon is.
Sorsdöntő mérkőzés előtt a DAC, amennyiben szombaton kikapnak a Zsolna ellen, nagy valószínűséggel öt szezon után nem indulhatnánk az európai kupaporondon.
A már jeggyel rendelkezők automatikusan teljes pénzvisszatérítést kapnak.
Továbbra is magabiztosan vezeti az Aranycipőért folyó versenyt Harry Kane, a Bayern München támadója.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) utolsó fordulója előtt menesztette posztjáról ifj.Ján Kozák vezetőedzőt az FC Kassa vezetése a gyenge eredmények miatt. Kozák helyét az FC Kassa Ifjúsági Akadémiájának sportigazgatója, Geri Gergely veszi át.
Az európai bajnokságokhoz és a Niké Ligához hasonlóan a régiós bajnokságokban is elérkeztünk a véghajrához.
A napokban frissítették a Golden Boy-díj listáját, az élen a Barcelona csodagyereke áll.