Évtizedeken át az élmezőnyben.
Keleti Ágnes az utóbbi négy évben Budapesten élő Rafael nevű fia mellé költözött, ahol a koronavírus járványig igen aktívan élt, kirándulni és utazgatni járt, sportgyakorlatokat végzett.
Érdekesen indul az idény.
Az Australian Open szervezőinek újra kell tervezniük a külföldi teniszezők elszállásolására kiszemelt karanténhotelt.
Mindig azzal a tudattal lépek a szorítóba, ez az én meccsem, jó vagyok, meg tudom nyerni. Különben a meccseken annyi adrenalin van az ember szervezetében, hogy a fájdalmat is kevésbé érzi.
A pekingi téli olimpia időpontja: 2022. február 4-20.
Japánban vasárnap éjfél óta nem adnak ki vízumot a koronavírus új, a korábbi variánsoknál sokkal fertőzőbb törzsének felbukkanása miatt.
Az első futam után a vk-pontversenyben élen álló szlovák Petra Vlhová vezetett.
Az erős havazás és a rossz látási viszonyok miatt lehetetlenné vált a futam megrendezése.
Szabadkártyát kapott a február 8-án rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságra Andy Murray, a britek korábbi világelsője.
Van honnan javítania.
75 sértett indított pert, jelenleg 25 tréner áll a vizsgálat középpontjában.
Rakonczay: Ha ideálisak lesznek az időjárási viszonyok, akkor a két ünnep között indulok.
A női szakágban első alkalommal fordult elő, hogy két magyar tornász végzett az első két helyen egy Európa-bajnoki döntőben.
Szoros versenyben nyert.
A hosszútávú sikerünk kulcsa az értékeinkben, hozzáállásunkban és legfőbbképp embereinkben rejlik.
Már nem lesz több zöld trikó?
Kilde szombaton is verhetetlennek bizonyult.
Auckland és Sencsen kiesett a naptárból.
Az olimpiai részvétel a cél.
A szerbiai verseny eredetileg világbajnokság lett volna, de mivel több ország, többek között az Egyesült Államok és Japán is lemondta a szereplését, világkupává minősítették át az eseményt.
Cikkünkben végigvesszük a német pilóta elmúlt éveit, megvizsgáljuk hanyatlásának lehetséges okait, valamint esélyeit a következő néhány évre, amelyek valószínűleg az utolsók lesznek a Forma-1-ben.
A profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Anthony Joshua kiütéssel nyert kihívója, Kubrat Pulev ellen.