Magyar bronzérem az alpesisí-vb-n
Bányai Attila kombinációban bronzérmet nyert vasárnap saját korosztályában, az U18-asok között a kanadai Panoramában zajló junior alpesisí-világbajnokságon.
Bányai Attila
Fotó:
Youtube reprofotó
A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a teljes mezőnyt tekintve 35. lett a szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló számban.
Azért is nagy fegyvertény ez számunkra, mert fontos visszajelzés, hogy az utánpótlásból egyre többen képesek világszínvonalú teljesítményt nyújtani. Nem a véletlen műve, hogy egymás utáni két évben dobogós helyezéseket szereztek magyar sízők a korosztályos vb-n. Ráadásul ezeket az eredményeket különböző versenyzők szerezték, ami azt jelzi, hogy kezd kibontakozni a magyar alpesi sí"
- utalt Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke arra, hogy tavaly Úry Bálint egy-egy arany- és ezüstérmet nyert az U18-as kategóriában. "Attila még mindössze 16 éves, de az idényt számos kiemelkedő nemzetközi eredménnyel kezdte, így ez a harmadik helyezés beleillik a sikersorozatába, és még nincs vége a világbajnokságnak" - mondta az elnök.
Bányai és Úry számára kedden és szerdán a technikai versenyszámok következnek.
Címkék