Egy spártai Dunaszerdahelyről
A magát a világ legkeményebb akadályfutó versenyeként pozicionáló Spartan Race a közép-európai térségben is egyre népszerűbb. Szlovákiában tíz éve rendezték az első versenyt, a jubileumot idén nyáron nagyszabású versenyhétvégével ünnepelték.
A közép-európai Spartan-régióba Szlovákia mellett Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia tartozik. Azt viszont kevesen tudják, hogy ezen országok mindegyikében Hegedűs Hajnalka nyitja meg számukra a versenybe való benevezés lehetőségét dunaszerdahelyi lakásából, ő ugyanis a Spartan CEU régió regisztrációs menedzsere.
A Sprinten 5 kilométeren húsz akadályt kell teljesíteni, a Super táv 10 kilométeres, 25 akadállyal tarkítva, míg a Beast távon egy félmaratonnyit kell futni, a 21 kilométeres távot 30 akadály nehezíti. A Hurricane Heat nem a távolságról szól, hanem a csapatmunkáról, a közös problémamegoldásról. A benevezőket véletlenszerűen sorolják csapatokba, ezért a kommunikáció nyelve általában az angol, vagy egyéb olyan nyelv, amit mindenki ért.
Ezt követően különböző állóképességi feladatokat kell megoldaniuk. A négyórás verseny átlagos felkészültségű sportolók számára is teljesíthető, a 12 vagy a 24 órás versenyhez viszont komoly fizikai és mentális állóképesség szükséges.
Idén a világon előszőr Szlovákiában, a rendezési licenceket kiadó Amerikát is megelőzve rendeztek olyan versenyhétvégét, amelyen 4, 12, és 24 órás Hurricane Heat megmérettetésre is sor került, illetve sikerült megszerezni egy 60 órás Agoge verseny rendezési jogát is, melyből világszerte is csak mutatóban van, régiónkban pedig ez volt az egyetlen. Ez komoly sportdiplomáciai siker. Mindezek hátteréről Hegedűs Hajnalkát kérdeztük, aki az interjú idején épp a Spartan Slovakia évtervező eseményén vett részt.
Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Spartan Rece világával?
2015-ben láttam egy Facebook-posztot, amiben sáros emberek nagyon jól érezték magukat. Gondoltam, én is kipróbálom. 2015-ben a Hungaroringen volt egy verseny, négy barátommal beneveztem.
Előtte sportoltál valamit?
Előtte crossfiteztem, illetve ekkor már Magyarországon látogattam különböző képzéseket. Előbb fitnesz instruktori, majd személyi edzői képesítést szereztem, később rehabilitációs tréneri végzettséget is. A második szülésem után kilencven kilóról sikerült magam ledolgozni 55-re, így valamilyen sportmúltam már volt.
Hogy sikerült az első verseny?
A futás soha nem volt az erősségem, ez pedig egy akadályfutó verseny. Bár a Hungaroringen nincsenek hegyek, a legrövidebb, Sprint távot mégis két óra körüli időeredménnyel sikerült teljesítenem.
Az első verseny után vannak, akik soha többet nem jönnek, és vannak, akiket „beszippant” a Spartan világa. Azt már tudjuk, hogy te a második csoportba tartozol, de hogyan alakult a további versenyzői pályád?
Még abban az évben megszereztem a Trifectát, azaz teljesítettem a másik két távot, a Supert (10 km) és a Beastot (21 km) is. Abban az időben még nem vették ennyire szigorúan a versenytávokat, csak orientációs jellegűek voltak. A Beast például 21 kilométer helyett 32 volt, nyolc óra alatt sikerült teljesítenünk.
Később ehhez már családi hátszelet is kaptál…
Igen, a férjem ekkor már a Spartannál dolgozott, mint a versenyt fotózó önkéntesek koordinátora. Én is elkísértem a versenyekre, az előkészítés során önkéntes feladatokat is elláttam, a versenynapokon pedig versenyeztem. A következő évben négy Trifectát szedtem össze, és kezdtem kicsit jobban belelátni a versenyszervezés hátterébe.
A versenyzők közül biztosan sokan irigyelnek amiatt, hogy a Spartannál dolgozol. Ezt hogy sikerült elérned?
A pályaépítéstől a fényképezésen át a regisztrációig az összes létező önkéntes pozícióban kipróbáltam magam, számos tapasztalatra tettem szert. Öt évvel ezelőtt kerestek egy embert, aki beszél szlovákul és angolul, nálam pluszt jelentett, hogy még magyarul is. Sikerült megszereznem a pozíciót.
Milyen a Spartannál dolgozni?
A Spartan versenyeken hangsúlyt helyeznek a minőségbiztosításra, mindenben az amerikai anyagcég lincence, illetve útmutatása alapján kell eljárni. Egyébként teljesen cégszerű működés jegyeit mutatja, van egy regionális vezető, a menedzsmentbe tartoznak az egyes országok versenyigazgatói, alattuk dolgoznak az egyes részterületek koordinátorai, menedzserei. Ez nem egy „-tól -ig” típusú munka, versenyek előtt és után rengeteg a teendő. A versenyek között pedig a kiértékelés, tervezés, finomhangolás zajlik. Bárhová is megyek, a laptopot mindig magammal viszem… Lehet, hogy amikor valaki reggel a kávéját issza, én már egy versenyt nyitok meg Romániában.
Tevékenységed másik fontos területe a Hurricane Heatek szervezése. Ide általában olyan tapasztalt versenyzők érkeznek, akik már az alaptávokat teljesítették?
Általában igen. Ritkán, de előfordul olyan is, hogy valaki ezzel kezd, de általában az ellenkezője az igaz.
Mi vár arra, aki egy ilyen típusú megméretésre adja a fejét?
Míg az akadályversenyen adott távon, adott számú akadályt kell teljesíteni, a Hurricane Heatnél az időkeret adott. Itt nem a távon van a hangsúly, bár érdemes jó kondícióban érkezni. A versenyzők olyan feladatokat kapnak, amelyeket csoportban, együttműködve tudnak megoldani. Az egyéni hibákért is a csoport viseli a felelősséget, általában büntetőfeladatok formájában. A négyórás verseny, abban a tudatban, hogy az csak négy óra, könnyebben teljesíthető. A 12 és a 24 órás versenyek viszont már komoly mentális felkészültséget kívánnak.
Idén a világon először Szlovákiában került sor olyan hétvégére, amelyen a HH mindhárom formáját teljesíteni lehetett, volt 4, 12 és 24 órás verseny is. Ez előttetek a világon még senkinek nem jutott eszébe?
Úgy látszik… Egy hónappal utánunk rendeztek ilyen endurance weekendet Amerikában is. Természetesen az engedélyeztetés az amerikai anyacégen keresztül történik, nekik kell benyújtani a részletes forgatókönyvet, amit megvitatnak, ha valami nem világos, akkor rákérdeznek, addig kell csiszolni, amíg meg nem felel a minőségbiztosítási normáknak. Mindent lépésről lépésre dokumentálni kell. Csak a jóváhagyást követően indulhat meg a verseny fizikai előkészítése, terepbejárás stb.
Gondolom, a sikeres endurance weekendnek is köze lehetett ahhoz, hogy megkaptátok a jogot az Agoge szervezésére, ami az állóképességi versenyek csúcsa, azután már csak a Death Race van.
Korábban arról volt szó, hogy az Agoget Tanzániában rendezik meg, de aztán a gazdasági helyzet alakulása miatt elálltak ettől. Ekkor írtam egy üzenetet a főnökömnek, hogy jó lenne a versenyt elhozni a mi régiónkba. Természetesen nem az idei évre gondoltam, amikor a központtól megjött a jelzés, hogy na jó, akkor csináljátok, de 2022 novemberében.
Alig egy hónappal az endurance weekend után...
Igen, hát először sokkot kaptam, nehezen akartam elhinni, hogy ez tényleg lehetséges, hogy ez nekünk sikerülhetett. Jómagam kétszeres Agoge-teljesítő vagyok, az egyiket Namíbiában, a másikat Mongóliában csináltam meg, így nagyon örültem, hogy Szlovákiában is megrendezhetjük ezt a versenyt. Ezt követően már tényleg csak a Death Race van, amit Amerikában rendeznek meg, korábban évi egy, most már évi két alkalommal. A versenyre 71-en neveztek be, 69-en jöttek el, és 62-en fejezték be.
Nyilván ez már a Spartan Race versenyzés csúcsa. De mit tanácsolsz azoknak, akik csak most kezdenek ismerkedni az akadályversenyek világával?
Keljenek fel a fotelból, és kezdjenek el dolgozni magukon!
Megjelent a MAGYAR7 48. számában.
