Az első negyed döntött.
A hazaiak közül hárman is húsz pont fölé jutottak
Brayden Point: három gólpassz, egy gól
"Itt volt a nemzetközi szövetség főtitkára, volt egy közös vacsora is, és teljesen el volt ájulva Budapesttől és a rendezvénytől."
Két hazai győzelem két döntetlent ér
A főszereplő ismét Harden volt
A Boston Celtics már a főcsoport-elődöntőben
Hatot ütött vendégként a Boston
Hihetetlen izgalmak között maradt le a magyar jégkorong válogatott a feljutásról.
Szívesen játszanának szlovák csapatokkal.
Harsányi Gergely a Tatabánya 179-szeres válogatott kézilabdázója bejelentette, hogy az idény végén visszavonul az élsporttól.
Már csak a szombati zárónapon lép jégre a britek ellen Jarmo Tolvanen szövetésig kapitány együttese.
1932-ben Los Angelesben, 1936-ban a Berlinben olimpiai bajnok magyar vízilabda csapat tagja volt.
Bowling, búvárúszás, torna, karate, erőemelés és más sportágak.
Keleten a Cleveland és a Toronto az esélyes
A vb legfordulatosabb meccsén így nyolc gólt láthatott a közönség.
Egyre érdekesebben alakul a ponttáblázat a tornán.
Mindkét csapat viszonylag könnyedén lépett tovább.
3:1-re vezetnek
A második fordulóban a címvédő ellen
A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását.
Kétszer is vesztésre állt a házigazda, végül mégis győzött.
Továbbra is éles párharc várható a női kézilabda I. liga első helyért: a táblázat élén két 30 pontos csapat áll négy fordulóval a bajnokság vége előtt.