2018. december 24., 15:00

A MAC is kipipálva

A karácsony előtti utolsó fordulóban az érsekújváriak a MAC Újbudát fogadták hazai jégen. A Tipsport Liga 34. fordulójában az esélyesebb alakulat diadalmaskodott, bár a meccs végéig volt miért harcolniuk a budapestieknek. Az újváriak a hatodik helyen állnak, a következő forduló pedig karácsony második napján lesz.

MAC Budapest meccs
Fotó: TASR

A MAC úgy érkezett Érsekújvárra, hogy az utolsó két mérkőzését elveszítette. A tizedik helyen állt a forduló előtt, huszonegy pontos hátrányban a hatodik helyezett érsekújváriaktól. A vasárnapi összecsapás első lehetősége a hazaiak előtt adódott nyomban az első percben, Henrich Ručkay tisztán vághatta rá a korongot, a kapufát lőtte ki. A folytatásban is a kisalföldiek dolgozták ki a helyzeteket, Andreas Štrauch egyedül törhetett a kapura, és csak szabálytalanul tudták őt szerelni. A 14. percben tehát büntetőhöz jutottak a hazaiak, de a sértett nem tudott túljárni Bálizs Bence eszén. Az első találat emberelőnyben született a 19. percben. Filip Dundáček a kék vonalról Pozsgaiba lőtt, a lepattanó koronngot pedig Ručkay vágta a bal felső sarokba. A második harmadban nem jött össze a gól egyik oldalon sem. A 40. percben ismét emberelőnyben játszottak az érsekújváriak, Štrauch elsőre gyatrán beleütött a korongba, másodjára azonban a kapufát sikerült megcéloznia. Ezzel maradt az egygólos hazai előny.

A harmadik harmad azonban több gólt is hozott. Az 53. percben Adam Zbořil vitte be a korongot a vendégek harmadába, az első lövését még hárította Bálizs, a kipattanót végül másodjára kotorta közelről a kapuba a cseh csapatkapitány – 2:0. A MAC az 57. percben tette ismét szorossá a mérkőzést. Három kanadai játszott össze – bár Chris Bodó kettős állampolgár, és magyar válogatott –, Chris Langkowtól Bodóhoz került a korong, ő pedig John Negrinhez passzolt, aki a kék vonalról a kapuba talált. Az utolsó percekben emberelőnyben is játszottak a Duna-partiak, Majoross Gergely a kapust is lehozta, de nem sikerült egyenlítenie a magyar bajnoknak. Végül a 60. percben az egyik lepattanó lövés után Patrick Kudla a csapatkapitányhoz passzolt, Zbořil pedig a hazai harmadból az üres kapuba célzott.

Az Érsekújvár a trencséniek után ismét 3:1-re nyert, és továbbra is őrzi hárompontos előnyét a Dukla előtt a hatodik helyen állva. A hazaiak nyolcvanegyese, Adam Zbořil újabb két találatával már 15 gólnál tart, és 24 pontjával az érsekújváriak kanadai táblázatát is vezeti. December 26-án Nyitrára látogatnak az újváriak.

HC Mikron Nové Zámky-MAC Újbuda 3:1 (1:0, 0:0, 2:1).
Gólok/gólpasszok: 19. Ručkay (Dundáček, Jurík), 53. Zbořil, 60. Zbořil (Kudla) – 57. Negrin (Bodó, Langkow).
Játékvezetők: Jonák, id. D. Konc – ifj. D. Konc, Gegáň. Kiállítások: 3:5 (két percre); 10 percet kapott Majoross Barnabás. Emberelőny: 1:0. Emberhátrány: 0:0. Kapura lövések: 32:28. Nézők száma: 1632.
Érsekújvár: Košarišťan – Andersons, Kudla, Dundáček, Zaťko, Ordzovenský, Novák, Hain, Hatala – Rogoň, Hruška, Štrauch – Ručkay, Zbořil, Jurík – Šimun, Fábry, Nejezchleb – Henderson, Ondrušek, Slávik.
MAC: Bálizs – Macaulay, Pozsgai, Dudás, Vokla, Burt, Negrin, Fejes – Bodó, Langkow, Orbán – Dansereau, Brown, Klempa – Terbócs, Nagy, Odnoga – Pápa, Majoross, Szabad – Szigeti. 

A 34. forduló további eredményei: Liptovský Mikuláš-Banská Bystrica 3:4; Zvolen-Kassa 2:1; Poprad-Trenčín 1:5; Detva-Žilina 4:3; DVTK-Nitra 2:0. 

A bajnokság állása 

1. Kassa                      36        22        2          3          9          120      76             73

2. B. Bystrica             36        20        4          4          8          114      81             72

3. Poprad                    36        19        6          2          9          113      87             71

4. Nitra                        36        20        4          2          10        137      87             70

5. Zvolen                    37        19        4          4          10        130      87             69

6. Érsekújvár             36        18        3          3          12        93        83             63

7. Trenčín                    36        17        4          1          14        86        77             60

8. Diósgyőr                 36        15        3          4          14        97        98             55

9. L. Mikuláš             37        11        2          3          21        88        116             40

10. Detva                    36        11        1          5          19        93        122             40

11. MAC                     36        10        2          5          19        101      120             39

12. Žilina                    36        7          5          2          22        91        131             33

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.