2023. december 30., 09:38

Spengler-kupa: Svéd és kanadai siker a negyeddöntőkben

A Spengler-kupa negyedik napján két negyeddöntőt rendeztek. Meglepetésre a svéd Frölunda 5-0-ra verte a tavalyi címvédőt, a svájci Ambri-Piottát, az esti mérkőzésen pedig a kanadaiak arattak fölényes győzelmet a finn KalPa Kupio ellen. 

Spengler-kupa
Fotó: TASR/AP
Első negyeddöntő

Az első harmad kiegyensúlyozott játékot hozott, mindkét csapat tudta, hogy aki veszít, az csomagolhat, és számára véget érhet a Spengler-kupa. Az első harmadban a svájci csapat vezetett veszélyesebb támadásokat, ám Lars Johansson állta a rohamokat.

A második harmadban azonban megindult a gólgyártás. Meglepetésre a svédek voltak aktívabbak. A tizenegyedik percben Linus Oberg volt eredményes, egy szép akció után a korongot sikerült a kapuba juttatnia. A folytatásban hiába próbálkozott egyenlíteni a svájci csapat, nem sikerült túljárni Lars Johasson eszén. A harmad végén emberelőnybe kerültek a frölundaiak. Egy kiváló figura kijátszása után Max Friberg előtt egy óriási lehetőség adódott a svéd csapat előnyének növelésére.

A svéd klasszis ezt ki is használta, egy bődületes lövéssel már 2-0-ra vezetett a Frölunda. 

Spengler-kupa
Fotó:  TASR/AP

A harmadik harmadra egy magabiztosabb és egy önbizalommal teli svéd csapat korcsolyázott ki a jégre. Ez meg is látszott az eredményen, hiszen a záró periódus negyedik percében Filip Hasa már három gólos előnyre növelte a Frölunda előnyét. Nem sokkal később emberelőnyhöz jutottak a svédek. Egy gyors korongváltás után máris a svájci kapuban landolt a játékszer, Jere Innala fejezte be az emberelőnyös figurát. A folytatásban igyekeztek a svájciak magukra találni, de a frölundaiak tökéletesen kontrolálták a mérkőzést. A harmad 11. percében Noah Dower Nilsson  gyönyörű egyéni akciója következtében öt gólosra növelte a svédek előnyét.

A játékrész záró perceiben hiába próbálkozott az Ambri-Piotta, a Frölunda mindenki meglepetésére 5-0-as győzelemmel verte meg a tavalyi bajnokot.

A svédek szombaton a házigazda HC Davos csapatával mérkőznek meg a döntőbe jutásért.
Második negyeddöntő

A mérkőzés elején a kanadaiak rögtön megrohamozták a finnek kapuját, ám Juha Jatkola állta a sarat. Akadt lehetőség finn ellentámadásra is, de nem volt eredményes a KalPa. A gólcsend a harmadik perc végén tört meg, miután Jonathan Ang egy emberelőnyös gólt tudott szerezni a kanadai csapat számára. Nem sokkal később John Quenneville távoli lövése tréfálta meg a finn kapust, így már 2-0-ra vezettek a tengerentúliak. 

A második harmadban nagyrészt a kanadaiak uralták a meccset, a KalPának esélye sem volt visszajönni a meccsbe.  

A harmad vége felé  újra emberelőnybe kerültek a juharfalevelesek. Chris DiDomenico erőteljes lövését Juha Jatkola nem tudta hárítani, így már 3-0-ra vezettek a kanadaiak.

A záró játékrész hozta a legnagyobb izgalmakat és helyzeteket a mérkőzés során. Az első perc végén Jonathan Hazen szólója volt eredményes, a kanadaiak már 4-0-as előnyre tettek szert.  A finnek hiába próbáltak kapaszkodni, a tengerentúliak tökéletesen kontrolálták a mérkőzést. Sőt, a harmad második percében Guillaume Asselin gyönyörű egyéni akciója révén már 5-0-ra vezettek a kanadaiak.

Spengler-kupa
Fotó:  TASR/AP

A magabiztos előny könnyelműségeket hozott a kanadai védelemben, ezért is sikerülhetett Colby Sissons váratlan akciójából gólt szerezni, mely a KalPa első gólját jelentette.

A finnek érezték, hogy számukra még teremhet babér ezen a mérkőzésen, így hajtottak az egyenlítés felé. A hatodik percben Jaakko Rissanen lövése landolt a kanadai kapuban, a KalPa négy gólos hátránya így háromgólosra csökkent. A gól után  vérszemet kaptak a finnek, eszeveszettül hajtottak az egyenlítésért. Három perccel a vége előtt Kasper Simontaival lövése tréfálta meg Aaron Dellt, a kanadai hálóőrt, így két gólosra csökkent a finnek hátránya. A záró harmadban dupla vagy semmi alapon kapuslehozatallal próbálkozott a KalPa. A finnek vakmerősége nem jött be, sőt az utolsó percben Chris DiDomenico állította be a 6-3-as végeredményt.

Ezzel eldőlt, hogy a Team Canada jut tovább, és a Dnyamo Pardubice csapatával mérkőzik meg az elődöntőben.

Eredmények

Első negyeddöntő: Ambri-Piotta 0-5 Frölunda 
Második negyeddöntő: Team Canada 6-3 KalPa Kuopio 
 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.