Újabb támadó távozott Dunaszerdahelyről, Eric Ramirez után a nigériai Abdulrahman Taiwo is búcsút intett Csallóköz szívének.
A korábban az MTK-nál és a magyar U19-es, valamint U21-es válogatottnál is edzősködő Michal Boris vezette SønderjyskE, a hírek szerint a szlovák Fortuna Ligából szemelt ki támadót.
A hétvégi Szenice elleni utolsó percbeni pontmentés talán lendületet adhat a csapatnak a folytatásra.
Már a második gólját szerezte.
Keresik az okokat, miért kezdték ilyen gyengén a szezont.
A hullámvölgyben lévő dunaszerdahelyi DAC a Szenice otthonában próbált kilábalni a gödörből.
A hétvégén a negyedik fordulóval folytatódik a szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga). A dunaszerdahelyi sárga-kékek ezúttal is idegenben lépnek pályára, méghozzá Erdőháton.
Újabb dunaszerdahelyi betlivel folytatódott a szlovák élvonalbeli bajnokság.
A vasárnapi Szered elleni bajnoki lesz a DAC 1250. mérkőzése országos szintű bajnokságban, ebből 812 mérkőzést az élvonalban, míg 437 mérkőzést a másodosztályban játszottak a sárga-kékek.
A 24 esztendős középpályás komoly rutinnal érkezett Csallóközbe.
A kassai futball neveltje a krakkói együttes színeiben 123 tétmérkőzésen lépett pályára és ezalatt 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Végre bizonyítani akartak és ez sikerült.
Az újoncot sikerült legyőzni.
A DAC játékosainak nincs miért szégyenkezniük, hiszen méltó ellenfelei voltak a szerb sztárcsapatnak.
A gólirályi címre is komoly esélyes volt.
Van esély odahaza.
A 22 esztendős osztrák Ahmet Muhamedbegovic kétéves szerződést kötött a csallóközi együttessel.
Bednár kétéves szerződést kötött új munkaadójával és 2023 nyaráig írt alá.
Utolsó felkészülési mérkőzését is lejátszotta a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek ellenfele a magyar bajnokság előző idényének hatodik helyezettje az Újpest volt a dunaszerdahelyi MOL Arénában.
Hosszú évek után döntöttek a váltás mellett.
Kétszer hatvan percben.
A DAC középpályása az alapján dönt majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat új egyesületében.
A támadósor közepén és szélén is bevethető 22 esztendős futballista 2016 óta erősíti a dunaszerdahelyi együttest.
Ramirez összesen 67 tétmérkőzésen léphetett pályára, ezalatt 28 gólt és 11 gólpasszt szerzett a sárga-kékeknek.