2021. július 20., 19:24

Újabb védővel erősített a DAC

A dunaszerdahelyi sárga-kékek harmadik nyári szerzeményüket is bejelentették, ezúttal osztrák védővel erősítette meg hátsó alakzatát a csallóközi együttes.

Ahmet Muhamedbegovic
Fotó: laola1.at

A csütörtöki Partizan Belgrád elleni Konferencia Liga-selejtező előtt hivatalosan is bejelentésre került a DAC harmadik nyári igazolása.

Németh Antal együttese ezúttal Ausztriából igazolt 186 cm magas középső védőt, korábbi utánpótlás válogatott játékost.

A DAC hivatalos médiafelületén jelentette be a 22 esztendős osztrák Ahmet Muhamedbegovic érkezését, aki kétéves szerződést kötött a csallóközi együttessel.

Muhamedbegovic az SC Untersiebenbrunn neveltje, ahonnan még ifjúsági éveiben a SKN St.Pölten csapatához került. A St.Pölten csapatánál, szinte végigjárta a korosztályos csapatokat az U15-től egészen a felnőtt csapatig, az első csapatban 2016 decemberében, 18 évesen mutatkozott be. Összességében 64 alkalommal lépett pályára az osztrák Bundesligában, tehát komoly rutinnal rendelkező középső védőről van szó, számol be új szerzeményéről a DAC hivatalos honlapján. Az osztrák játékos már be is került a Belgrádba utazó csapat keretébe.

Nagyon boldog vagyok, amiért egy ilyen nagy klub részese lehetek. Szeretnék továbbra is fejlődni, amihez kiváló lépés a DAC-hoz való igazolásom. A mérkőzéseken igyekszem konstruktívan megoldani a szituációkat, a passzjátékom az egyik legfőbb előnyöm. Szívesen szereznék bajnoki címet az együttessel, most azonban elsődlegesen a szezon első mérkőzését kell sikerrel abszolválnunk”

- nyilatkozta a DAC új szerzeménye a szerződés aláírását követően.

Korábban a kapus Martin Vantruba, valamint a lett balhátvéd Andrejs Cignaiks csatlakozott a dunaszerdahelyi együttes keretéhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.