A 80 kilogrammos súlycsoportban szereplő Akilov Pylyp negyeddöntőjét is megnyerte, ezzel olimpiai kvótát szerzett az ökölvívók olaszországi kvalifikációs tornájának hétfői zárónapján.
Sikere azt jelenti, hogy a brit Lerone Richards ellen küzdhet a világbajnoki címért.
A fiatal bokszoló elmondta, boldog és elégedett, hogy sikerült megnyernie az aranyat.
A mostani összecsapás bevételein 60:40 százalékos arányban osztoztak a felek, így a brit bokszolónak a címmérkőzésért eleve garantáltan 30 millió, míg Wildernek 20 millió dollár járt.
Meghalt a profi bokszvilágbajnok Marvin Hagler.
A profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Anthony Joshua kiütéssel nyert kihívója, Kubrat Pulev ellen.
December közepén és mégis Londonban lesz a Pulev-Joshua bokszmeccs.
Povetkin és Whyte augusztus 22-én küzdhet meg egymással.
Az összdíjazás rekordot jelent a brit profi ökölvívás történetében.
Az ő korában fiatal és motivált bunyósokkal szemben nem lenne szerencsés próbára tennie magát.
Komolyan gondolja visszatérését a ringbe.
Tyson első bejelentkezése után elmondta, mérlegeli annak a lehetőségét, hogy néhány jótékonysági mérkőzésen úja bokszoljon.
A találkozót eredetileg június 20-ra, a Tottenham Hotspur stadionjába tűzték ki
Mike Tyson után Holyfield is visszatérne a ringbe.
Az olimpiáért harcolt.
„Abban bízunk, októberben meg tudnak mérkőzni egymással” - mondta Frank Warren promóter.
Pulev: Június 20., július 25., nekem mindegy, mint ahogy az is, lesznek-e nézők vagy sem.
A nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua következő két ökölvívó-mérkőzését a Wembley Stadionban rendezik.
A 21 profi mérkőzés után is százszázalékos mérleggel álló Joshua és csapata a Wilder elleni csatát szerette volna leszervezni.
A 206 centis Fury továbbra is veretlen, 26 győzelme van a profik között
A magyar sportoló ezzel megőrizte makulátlan mérlegét.