2024. augusztus 10., 17:10

Könnyebb legénykedni a lányok között

Ahogy az előzményekből sejteni lehetett, az algériai Imane Helif elég gyanús körülmények között megnyerte Párizsban a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának versenyét. Az utolsó napok viharos történései után ki ne tudná, hogy az algériai sportolónak elsősorban a női mivolta kérdőjeleződött meg, ami felvetette indulásának jogosultságát a nők között.

 

Hámori Luca és Iman Helif bokszmeccse a párizsi olimpián 2024-ben
Fotó: MTI

Bár az algériai útlevelében az szerepel, hogy nő, de a vizsgálatok kimutatták, hogy túl magas a tesztoszteron-szintje, valamint XY kromoszómával is rendelkezik. A Nemeztközi Olimpiai Bizottságot (NOB) ez azonban nem zavarta, beengedte a női versenyzők közé.

Tehát nem véletlenül nem volt igazi ellenfele a súlycsoportjában, férfiként fél ököllel verte végig a hölgyeket. Talán még vissza is kellett fognia magát, hogy egy-egy nagyobb horogütéssel ne okozzon komolyabb sérülést ellenfeleinek, és ne váljon ezzel még gyanúsabbá.

Imane „kisasszony” tehát legénykedett rendesen a lányok között a ringben, soha nem tudjuk meg, vajon mire lett volna képes a fiúk között ugyanebben a kategóriában. Bokszkesztyűket húzva és ringbe szállva talán még egy korosodó Kokó is hazavágta volna őt rendesen. Így viszont megszerezte földrészének és az egész arab világnak sportága első női olimpiai aranyérmét. Talán ez is volt a célja a NOB-nak (Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak), hogy a sportág olimpiáról való kizárása előtt, búcsúzásul Afrikába is juttasson egy aranyérmet. Imane Helif tehát az első arab vagy afrikai nő, aki bokszban olimpiai aranyérmet szerzett. A körülmények nem számítanak... Azt rebesgetik ugyanis, hogy az ökölvívó sportágnak és a szerelmeseinek búcsút kell inteniük az olimpiai játékoknak, állítólag Párizsban rendezték meg utoljára ebben a formában a bokszolók versenyét.

Vagy attól is tarthatnak esetleg, ami persze nem túl valószínű, hogy a jövőben mindez fordított formában is előfordulhat, vagyis ringbe szállhatnak a férfiak közé kőkemény nők is, hogy bizonyítsák addig titkolni kényszerült férfiasságukat. Az igazi női sportágak, mint a ritmikus sportgimnasztika vagy a szinkronúszás őket teljesen hidegen hagyják…

Megbolydult a világ! Régebben nem volt szükség a világ nagy sportrendezvényein a nemiség vizsgálatára, ránézéssel meg lehetett állapítani a versenyzők nemét, hogy valami felesleges-e, illetve hiányzik-e a megfelelő helyről. Bár akkor is előfordulhattak gyanús esetek, bizonyítatlan visszaélések! Emlékezzünk csak vissza Helena Fibingerovára, az egykori csehszlovák világbajnok súlylökőre, aki a csúcson a ketrecet is a golyója után hajította a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben. Vagy ott volt kor- és sorstársa a szintén csehszlovák színekben sportoló Jarmila Kratochvílová. Nem volt ugyan szépségkirálynő, de az akkori időeredményeit a férfi atléták is megirigyelhették. A 800 méteres síkfutásban 1983 júniusában futott 1:53,28-as világrekordját 41 év óta senki sem tudta még túlszárnyalni...

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.