2020. június 2., 09:22

A világbajnoki kihívó félti Tysont

Dillian Whyte profi nehézsúlyú bokszoló szerint az életét kockáztatja Mike Tyson azzal, ha 53 évesen ismét szorítóba lép.

Mike Tyson
Fotó: TASR / AP

„Mi van, ha visszatér, és a ringben hal meg? Ki vállalja a felelősséget?” - nyilatkozott a Sky Sportsnak Whyte, aki a WBC szervezetnél világbajnoki kihívó pozícióban áll.

Az interjúban úgy vélekedett, hogy

az amerikai ex-világbajnok - aki áprilisban jelentette be, hogy újra edzésbe állt - hatalmas kockázatot vállal azzal, ha megint ringbe lép.

„Tyson egy nagy legenda és biztosan kíváncsi, hogy mire képes, de az ő korában fiatal és motivált bunyósokkal szemben nem lenne szerencsés próbára tennie magát” - fogalmazott Whyte.

A profi boksz királykategóriájának korábbi világbajnoka néhány hete újrakezdte az edzést, majd bejelentette, hogy kész bemutatómeccset vívni jótékonysági céllal.

Önjelöltek mellett nagyon is komolynak tekinthető kihívók jelentkeztek sorra egymás után,

  Tysonék érdeklődésére pedig körvonalazódott többek között egy lehetséges összecsapás a nehézsúly jelenlegi WBC-világbajnokával, a 31 éves brit Tyson Furyval.

Ez utóbbi eshetőségre reagált Whyte, hogy óvatosságra intse Mike Tysont.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.