Győzelmével a dunaszerdahelyi alakulat megerősítette tabellán elfoglalt negyedik helyét.
Ismét érmet szerzett.
Medgyes Renátának nemzetközi eredményekkel, ifjúsági világbajnoki ezüsttel a háta mögött napjainkban már a fiatalok felkészítése tölti ki az idejét, miközben a legsikeresebb tanítványa éppen a lánya.
A WADA visszaállította a helsinki labor akkreditációját.
Visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzőjeként, csapata a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján hazai pályán az Augsburg ellen nyert 2-1-re.
A Ferencváros 22 éves gyorskorcsolyázója pályafutása első világbajnoki címét szerezte, korábban olimpiát és Európa-bajnokságot már nyert.
A DAC számára létfontosságú volt a győzelem, hiszen a forduló előtt hétpontos hátrányban álltak a pozsonyiak mögött.
A tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottságának vezetése szerint semmiképpen sem lehet az olimpiát újból elhalasztani.
Fucsovics első alkalommal jutott elődöntőbe ATP 500-as kategóriájú tornán.
Marin Ljubičić, a pozsonyi Slovan után ismét a Fortuna Ligában talált magának csapatot.
Bajnoki cím és az Európa-bajnokság.
A portugál helyszín tavaly októberben mutatkozott be az F1-ben, 27 ezer néző előtt az azóta hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a futamot, mely 25 év szünet után az első volt Portugáliában.
Claudio Marchisio, a Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott tavalyelőtt visszavonult középpályása egyre közelebb áll ahhoz, hogy ő legyen a balközép Partito Democratico párt torinói polgármesterjelöltje.
Az orosz Nyikita Mazepin mellett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick lesz a gárda versenyzője.
Arra számítanak: a nemzetközi szövetség (FIVB) nem veszi el tőlük a 2022-es vb vendéglátói jogát.