2023. május 4., 11:01

Viharban is lendületben - Az Everestet célzó Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön

A Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében Suhajda Szilárd célja a Mount Everest 8848 méteres csúcsának elérése „tisztán”, vagyis teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül. Magyar állampolgárnak ez ilyen módon még nem sikerült - áll abban a sajtóhírben, amelyet szerkesztőségünk Suhajda sajtósaitól kapott. 

suhajda szilárd
Fotó: Suhajda Szilárd

A hegymászó az első akklimatizációs köre során kiépítette a kettes táborát 6400 méteren, majd egyből 6700 méter fölé mászott. Ezt követően néhány nap alaptábori regenerálódás következett. Április 29-én újabb akklimatizációs körbe kezdett: ismét közvetlenül a kettes táborba ment fel. A terve ezúttal az volt, hogy kiépíti a harmadik táborát, ahol 7200 méteren éjszakázik, majd visszaereszkedik az alaptáborba, azonban a viharos időjárás keresztülhúzta a számításait.

A 2-es és 3-as tábor magassága között olyan szélsőséges időjárási körülmények fogadtak, amire nem számítottam. Viharos erejű szél nehezítette az előrejutást, végül 6870 méterről, fagyási sérülésektől tartva kényszerültem visszafordulásra. Két nap alatt háromszor is megpróbáltam magasabbra jutni, de a változatlanul rossz körülmények nem engedték! A harmadik körömbe így még nagyobb munkát kell majd fektetnem!

– foglalta össze Suhajda Szilárd a második akklimatizációs kör történéseit röviden.

A hegymászó három akklimatizációs kört tervez a csúcsmászás előtt. Hamarosan elindul az utolsó körre, amely során nem csak a hármas tábor kiépítése a célja, hanem egészen a Genfi-sarkantyúig (7900 méter) fel szeretne mászni.

A harmadik kör végeztével a hegyen történő akklimatizálódás véget ér, ami azt jelenti, hogy a hegymászó hozzászoktatta szervezetét a ritka levegőhöz és kiépítette a szükséges táborláncot a hegyen. A Kyocera Everest Expedíció 2023 csúcsmászására az utolsó akklimatizációs kört követően, az alkalmas időjárási ablak érkeztével, várhatóan május második felében kerülhet sor.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.