Suhajda Szilárd: Az Everest egy másik dimenzió

Mire ez az interjú megjelenik, már Nepálban rovod a kilométereket a Mount Everest alaptábora felé tartva. Elöljáróban arra kérnélek, mutasd be az előtted álló néhány sűrű hét eseményeit. Mi jön azután, hogy megérkeztél Nepálba? Mi a menetrend?

Így van, idén májusban másodjára is nekiveselkedek a világ legmagasabb hegyének, a 8848 méter magas Mount Everestnek. Magashegyi teherhordók segítsége és oxigénpalack használata nélkül szeretnék feljutni Földünk legmagasabb pontjára. Ez magyar állampolgárnak mind ez idáig még nem sikerült. Korábban indulok, nagyjából két héttel korábban érkezem meg Nepálba. Szeretnék előakklimatizálódni, még az alaptábor előtt edzeni 10-12 napot úgy 5000 méteres magasságban. Túrázni, futni készülök. Az alaptábort nagyjából április közepén érem el, ezt követi négy hét akklimatizációs időszak, aztán május második felében jöhet a csúcsmászás, majd június első napjaiban a hazatérés.

Alkalmasnak érzed-e magad erre az elképesztő vállalkozásra?

Szeretném azt hinni, hogy az vagyok. Az eddigi sikereim alapján remélem, jó esélyem van, a kudarcaimból pedig rengeteget tanultam. Reális képem van arról, mi vár rám ebben a magasságban palack nélküli mászóként. Úgy indulok el otthonról, hogy tudom, készen állok.

Legutóbb tavaly júliusban beszélgettünk, nem sokkal azt követően, hogy visszatértél egy sikeres expedícióról.  Szintén pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül másztad meg a 8516 méteres Lhocét. Ha már a felkészülésnél tartunk, hogy nézett ki a legutóbbi nyolcezresed óta eltelt egy éved?

Tulajdonképpen a hazaérkezésemet követő hetekben már el is kezdtem készülni a következő „nagy utazásra”. Nem túlzás azt mondani, hogy az egyik expedíciót követően az ember egyből elkezd felkészülni a következőre. Először újjá kell egy kicsit épülni, regenerálódni. A magashegyek „megeszik” az ember testét, én például 12 kilót fogytam a Lhocén. Ha ez megvan, szép fokozatosan lehet emelni az edzésmunkát, egészen odáig, hogy az ember heti öt napot edz, tulajdonképpen saját testének fejlesztése lesz a munkája. Én hétfőtől péntekig edzek, a hétvége a családé, de a közös időt is aktívan töltjük. Főként aerob mozgásformákkal készülők egy-egy mászásra: terepfutás, kerékpározás, Crossfit-jellegű gyakorlatok, evezőpad, úszás és víz alatti úszás. Elsősorban monoton, sok órán keresztül tartó, állóképességet növelő sportokat kell űzni. A lényeg, hogy a keringési rendszeremet és a tüdőkapacitásomat felkészítsem a nagy magasságban történő munkavégzésre.

Beszéljünk magáról az expedícióról. Nepálban vagy éppen, és ez azt jelenti, hogy a klasszikus „normál” utat mászod?

Igen, a déli normálúton megyek fel. Kína a koronavírus miatt jelenleg még zárva tart, így Tibet felől, az északi oldalon senki nem mászik tavasszal. Azt rebesgetik, hogy őszre kiadnak majd néhány engedélyt, meglátjuk. Igaz, hogy a déli úton ott van a különösen veszélyes Khumbu-jégesés, amelyet nem szívesen keresztezek majd, de ez egy megkerülhetetlen szakasz. A Lhoce és az Everest útvonala 7700-7800 méterig megegyezik, jártam már a jégesésen, kellő odafigyeléssel és szerencsével, remélem, nem lesz gond. 

Ugyan magam sosem jártam a Himalájában, szóval nyugodtan javíts ki, ha sületlenséget mondanék, de úgy tudom, az Everest technikailag nem a legnehezebb nyolcezres. Sokkal inkább a magassága jelent gondot a mászóknak, különösen azoknak, akik oxigénpalack nélkül vágnak neki a hegynek. 

Valóban, vannak az Everestnél technikailag sokkal nehezebb nyolcezresek is, semmi rendkívülit nem tartogat. Nem véletlenül másszák meg évről évre ilyen sokan – nyilván teherhordókkal és palackozott oxigénnel, de akkor is. Hivatalosan mintegy 13 500 mászó jutott fel a csúcsra, azért ez sokatmondó. Csakhogy a magassága miatt (8848 m) az Everest külön kategória. Már-már kilenc-ezresnek számít. Jártam a K2 csúcsán, 8611 méteren, de ez a 230 méternyi különbség, ezen a szinten, rengeteg. Egy másik dimenzió.

Pláne oxigénpalack és teherhordók nélkül…

Hát igen, beszéltünk erről legutóbb. A nyolcezresek „normálutas” megmászása technikai szempontból nem akkora kihívás egy tapasztalt mászónak, viszont palack és serpák nélkül nagyon kemény. Ugyanolyan nehéz, mint a hegymászás hőskorában. Az Everesten a sikeres csúcsmászások mindössze 2%-a oxigénpalack nélküli, ez nagyjából kétszáz embert jelent. Töredékük volt olyan, akinek ez magashegyi teherhordók segítsége nélkül sikerült. Tavaly az Everest és a Lhoce közös alaptáborában, kisegítő személyzettel együtt körülbelül ezer ember volt egyszerre, ebből tudomásom szerint ketten voltak olyanok, akik palack és magashegyi teherhordók nélkül másztak. 

Az egyik te voltál?

Igen.

Nem tartasz attól, hogy magányos, palack nélküli mászóként forgalmi dugóba kerülsz majd a csúcsra menet? Egyre többen mondják, az Everest annyira népszerű lett, hogy az már-már veszélyes.

Azt hiszem, legalább annyian lesznek, mint tavaly. Akkor, az akklimatizációs mászásaim során igyekeztem éjszaka mozogni, elkerülni a sokaságot. A csúcsmászás során nem volt probléma, a Lhocéra mindig kevesebben mennek, idén az Everesten viszont már lehet torlódás. Komoly fejtörést okoz ez nekem, van is pár forgatókönyvem erre az esetre. Az egyik, hogy igyekszem megvárni a mászószezon legvégét, május utolsó napjait. Ez óriási kockázat, mert ha az ember lemarad az utolsó ablakról, mondván, majd a következőnél felmegy, akkor két hónap után jöhet haza dolgavégezetlenül. Ez egy vészmegoldás lehet csak számomra, most nem érzem azt, hogy mernék a legvégéig várni. Az elején sincs értelme elindulni, sok száz emberre lehet számítani, mindenesetre készültem jó néhány kötéltechnikai megoldással. Oxigénpalack nélkül az ember nem várakozhat sokáig, muszáj folyamatos mozgásban lennie, megoldania ezeket a problémákat, máskülönben álló helyben megfagy.

Megjelent a Magyar7 2023/13.számában.