2022. szeptember 11., 08:21

Második bajnokiját is megnyerte a HC DAC, gödörben a címvédő Nagymihály

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

Idegenben is győzelemmel rajtolt a MOL Liga új idényében HC DAC női kézilabdacsapata. A Debre Viktor edzette sárga-kékekre egy cseh túra várt, mivel a Poruba otthonában léptek pályára Bízikék. A sárga-kékek az elmúlt hétvégén győzelemmel kezdték az új idényt hazai közönség előtt, így jó hangulatban utazhattak Csehországba.

A találkozó első gólját a csehek szerezték, amire a sárga-kékek gyorsan reagálni tudtak és Bízik Réka duplájával fordítottak. Az ötödik percben a csehek még egyenlíteni tudtak, majd újabb DAC gólok következtek, amivel a csallóközi együttes két góllal is meglépett.

A hazaiak azonban kellemetlen ellenfélnek bizonyultak és kétgólos hátrányból is felálltak, ugyanis nem egész két perc alatt lefaragták hátrányukat, sőt 5-4-es dunaszerdahelyi vezetésnél sorozatban három gólt dobott a házigazda, amivel a maguk javára fordították az eredményt. Ezt követően a hazaiak remekül játszottak és tartani is tudták vezetésüket, mi több még növelték is előnyüket, először két góllal vezettek majd hat perccel a szünet előtt már háromgólosra is nőtt a csehek előnye. Az első félidő végén tovább nőtt a hazai előny, így négygólos hazai vezetéssel mehettek szünetre a felek.

A sárga-kékek vezetőedzőjének a szünetben nem kevés dolga akadt, hiszen a hazaiak nem kis meglepetésre többgólos előnybe kerültek. A fordulást követően a vendég dunaszerdahelyiek összekapták magukat és elkezdték lefaragni négygólos hátrányukat, a 39. percben már csak egy góllal vezettek a csehek.

A találkozó 41. percében Bízik Réka révén sikerült is ledolgoznia hátrányát a csallóközi együttesnek. Három perccel később pedig már a DAC vezetett Hornyák Bernadett góljának köszönhetően. A dunaszerdahelyi vezetés megszerzése után a hazaiak kisebb hullámvölgye kerültek, és hosszú ideig közel tíz percig nem is tudtak betalálni, ami döntőnek bizonyult a találkozó végkimenetelét illetően, ugyanis a DAC sorozatban öt gólt szerzett és ötgólos előny építettek ki az utolsó nyolc percre. A hajrában pedig Debre Viktor együttese már nem engedte ki a kezéből a győzelmet és végül négy góllal bizonyult jobbnak cseh riválisa otthonában. A HC DAC ezzel második bajnokiját is megnyerte.

A második forduló eredményeit böngészve nem kis meglepetésre lehettünk figyelmesek, hiszen a DAC legfőbb riválisa a címvédő zempléni Iuventa Nagymihály második mérkőzésén is vereséget szenvedett, ezúttal hazai pályán kaptak ki három góllal a Lázně Kynžvart ellen és két fordulót követően is pont nélkül állnak.

MOL Liga, 2. forduló:

DHC Sokol Poruba – HC DAC Dunaszerdahely 24-28 (17-13)

A HC DAC gólszerzői: Hornyák Bernadett 10, Juhos Kata 9, Bízik Réka 5, Sári Barbara 2, Natalia Némethová 1, Élő Beatrix 1

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.