Bal kézfején a hüvelykujjának a szalagjait kellett helyreállítani és ki kellett tisztítani az égési sebeit, a jobbon pedig még egy korábbi törés miatt kellett beavatkozást elvégezni.
Japán versenyző váltja Kvjatot az Alpha Taurinál.
A fejvédő rajzolata több, különböző bőrszínű embert ábrázol és végighúzódik rajta egy hosszú, szivárvány színű csík.
Verstappen nyerte az idény utolsó versenyét.
Verstappen mögött a Mercedesszel versenyző finn Valtteri Bottas zárt másodikként, míg harmadikként a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője végzett.
A friss Forma-2-es vb-győztes Mick Schumacher, aki jövőre már a mezőny tagja lesz a Haas pilótájaként, a 18. időt autózta.
Továbbra sincs döntés Hamilton visszatéréséről, Aitken ismét lenne beugró.
Mick Schumacher izgalmas napokon van túl, miután az észak-amerikai központú Haas szerdán jelentette be, hogy "több évre" szerződtette őt az F1-be.
Nincs probléma, itt inkább arról van szó, hogy felgyorsítja a teljes felépülést, ha még egy éjszakát a kórházban marad.
Grosjean fejét gyakorlatilag csak a glória néven ismert HALO-rendszer mentette meg,
A két Mercedes indul az élről vasárnap.
A szabadedzést később azért is félbeszakították, mert egy kutya szaladt a pályára, de komoly helyismerettel rendelkezhetett, mert azt is tudta, hol tud kislisszolni.
Nem feltétlen a motorsportban elért eredményekért.
Felipe Massa azt mondta, örömmel töltené el, ha egy újabb Schumacher csatlakozna pilótaként a Forma-1 mezőnyéhez.
A királykategóriában Morbidelli nyerte a futamot, Mir a világbajnok.
A 35 éves Hamilton sorozatban negyedik vb-címét hódította el, isztambuli sikerével behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.
Vasárnap már eldőlhet a világbajnoki cím.
Mégsem lesz jövőre Vietnamban Forma-1-es verseny.
Mindössze egy defekt miatt csúsztak le a dobogóról.
A Nyíregyházán és környékén zajló Rally Hungary vasárnap hét szakasszal zárul.
Minimális nézőszámmal rendezik a Forma-1-es futamokat Bahreinben.
Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először.
A Forma-1-es csapatok bíznak a hátralévő öt futam megrendezésében.