A nyáron a MOL Vidi FC-vel és a DAC-cal is hírbe hozott bártfai születésű fedezet Léván kezdett el futballozni.
A DAC volt csapatkapitánya "kiejtette" a nagy riválist!
Fülek továbbra is őrzi vezető helyét, Rimaszombat pedig visszacsúszott a negyedik helyre.
Komoly büntetésre számíthat a Slovan, a pozsonyi csapatot akár ki is zárhatják a szlovák kupából.
Ismét reflektorfénybe kerülhet?
A baszk származású Alonso 114 alkalommal játszott és 16 gólt szerzett 2003 és 2014 között a spanyol válogatottban.
A csoportkör küzdelmei szeptember 20-án kezdődnek, és december 13-ig tartanak.
A regisztráció 2018. október 31-ig zajlik.
Hogyan tudják majd pótolni?
A szövetség júliusban közölte, hogy az 58 éves Löw kitölti 2022-ig szóló szerződését.
Ma este teljessé válik a mezőny a Bajnokok Ligájában.
A Vidi FC 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa-liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.
Adrián Guľa behívta még Urblík Józsefet és Krizsán Richárdot, illetve Christián Herzet a DAC-ból.
Egymás után másodszor kaptak ki.
Az UEFA-koefficiens alapján ellenfelénél alacsonyabban rangsorolt együttes a BL-selejtező 2009 óta megrendezett rájátszásában, a play off-körben hazai vereséget követően még sohasem tudott továbbjutni.
Armin Hodzic személyében ötszörös bosnyák válogatott futballistát igazolt a Mol Vidi FC.
A görög edző egészen más találkozót vár, mint a legutóbbi összecsapásuk, ugyanakkor a fehérváriaktól továbbra is kemény futballra számít.
A keretben két sárga-kék labdarúgó kapott helyet.
A Dunaszerdahelyről közel négy év után távozó horvát középpályás, Marin Ljubičič a sárga-kékek ősi riválisánál folytatja pályafutását, jelentette be a pozsonyi Slovan hivatalos közleményében.
Az első pozícióért hajt a DAC.
Két hét elteltével ismét a tabella második és a harmadik helyezettje csapott össze a MOL-arénában.
Eljön a pillanat, amikor szüksége lesz egy kis szünetre.
Az Empoli elleni bajnoki mérkőzésén 43 perces csönddel emlékeznek a múlt heti hídomlás áldozataira.
Két rangadót kínál az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulója, mindkét meccs szombaton lesz.