A címvédő a bajnokesélyes ellen
Ritkán rendeznek csütörtökön bajnoki mérkőzést az OTP Bank Ligában, nemhogy egy ETO-Ferencváros rangadót. A két csapat korábbról elhalasztott mérkőzésén a bajnoki címvédő hazai pályán fogadja az idei szezon egyik fő bajnokesélyesének számító fővárosiakat.
Több szempontból is különleges lesz a mai mérkőzés. A két csapat a tavalyi idényben az utolsó fordulóig nagy harcban volt a bajnoki címig, végül a kisalföldiek nyolc év után letaszítottak a trónról a Fradit. A mögöttünk hagyott nemzetközi kupaselejtezők azonban újfent bebizonyították, hogy az európai porondon továbbra is kizárólag az FTC-re számíthatunk.
Mikor a Győr megnyerte a bajnoki címét, sok szurkoló épp azt fogalmazta meg kritikának, hogy ezzel valószínűleg ismét nem lesz csapatunk a BL-csoportkörben, és végül ez igaznak is bizonyult. Az ETO kerete - főleg a nyári kiárusítást követően - nemhogy a BL-re vagy az El-re, de még a Konferencia Ligára is kevésnek bizonyult.
Ezzel szemben a Ferencváros meggyőző játékkal jutott be az El-csoportkörbe, ahol többek között olyan klubokkal fog találkozni, mint a Juventus vagy az AC Milan. Visszatérve a csütörtöki bajnokihoz, a másik különleges apropó Borbély Balázs személye, aki távozása után először tér vissza az ETO Parkba. A szurkolók körében óriási felháborodást váltott ki a felvidéki szakvezető távozása, így tapsvihar helyett ellenséges fogadtatásban részesülhet Borbély. A fiatal edző a Puskás Akadémia elleni hétvégi győzelem után pár szót a mai találkozóról is ejtett.
- fogalmazott Borbély.
A nehézkes szezonkezdet után összeállni látszik a Fradi játéka, legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket megnyerték. A tabellán jelenleg elfoglalt 7. helyük csalóka lehet, a fővárosiak ugyanis két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, két esetleges győzelemmel pedig rögtön a tabella élére ugornának.
A Győr ugyan továbbra is őrzi veretlenségét, a két győzelem mellett azonban a három döntetlen nem mutat túl jól. A nagyobb csapatok közül ezidáig csupán a Debrecennel játszottak, győztes állásból veszítettek pontokat a Vasas és a Kisvárda otthonában.
Az együttes nagy átalakuláson ment keresztül a nyár folyamán, a tavalyi bajnokcsapatból szinte alig maradtak, a csapat gerince távozott az ETO-ból. Az elmúlt hetekben ugyan érkeztek új játékosok, akik viszont a közeljövőben aligha tudják hozni például Vitális Milán, Csinger Márk vagy Nadir Benbouali szintjét.
Egy pozitívum azonban mindenképp elmondható az új edzőről, Efraín Juárezről. A mexikói bátran nyúl a fiatal magyar játékosokhoz, a Kisvárda ellen négy, 21 év alatti magyar játékos is lehetőséget kapott. A csapat nemzetközileg továbbra is rendkívül sokszínű, azonban az akadémisták is egyre több játéklehetőséghez jutnak.
Az ő hiánya nagy érvágás lehet a támadószekciónak, helyét nagy valószínűséggel Lisztes Krisztián veheti át, aki kezdi megtalálni régi önmagát. Az ETO-Ferencváros mérkőzés mindig is rangadónak számított, a tavalyi események, illetve Borbély távozása azonban külön pikantériát adhat az összecsapásnak, melynek ugyan a Fradi az esélyese, a Győr saját közönsége előtt azonban aligha fogja könnyen adni magát.