A szabályt 1965-ben az azóta megszűnt KEK-ben vezették be, hogy elkerüljék a pénzfeldobást, vagy a semleges helyszínen újrajátszást a továbbjutás eldöntésére.
Mindkét tréningen főleg taktikai feladatokat gyakoroltak.
A portugál trénert sokan kritizálták a rapszodikus szezonkezdet miatt.
Cristiano Ronaldo mellett Luka Modric és Mohamed Szalah kaphatja meg idén a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) "A legjobb" elnevezésű díját.
Csapatkapitánya, a kapus Hugo Lloris nélkül játszik következő két mérkőzésén a világbajnok francia labdarúgó-válogatott.
Georgi Milanov személyében bolgár válogatott labdarúgót igazolt a MOL Vidi FC, amely ősszel az Európa-liga csoportkörében is érdekelt lesz.
Ellenféltől függetlenül minden mérkőzésen a győzelem a célja Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.
A szlovák másodosztály hetedik fordulójában a komáromi KFC hazai pályán aratott kétgólos győzelmet, míg a somorjai STK Fluminense otthon szenvedett vereséget.
A szlovák bajnokságban szereplő AS Trencsén újabb alapembere igazolt Belgiumba, jelentette be a szlovák klub hivatalos közleményben.
A szlovák élvonalbeli bajnokság 7. fordulóját rendezik meg hétvégén. A DAC fölényes győzelme ellenére maradt a tabella második helyén.
A ciprusi APOEL együttesétől a német Bundesligában szereplő SC Freiburg együtteséhez igazolt Sallai Roland a magyar válogatott szélsője.
Griezmann csapattársát és honfitársát előzte meg.
A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én.
"Régebben a kapusok alacsonyabbak voltak, gyakran olyan magasak, mint én. Ma már más a helyzet, de a kapu ugyanaz maradt."
Vajon idén ki lesz a legrosszabb igazolás?
A horvát mellett a belga Kevin De Bruyne és a német Toni Kroos pályázott a szezon legjobb középpályásának járó díjra.
A csoportkör egyetlen magyar játékosa, Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim az angol bajnok, Manchester City, az ukrán Shaktar Doneck, valamint a Lyon együttesével mérkőzhet meg a továbbjutásért.
A nyáron a MOL Vidi FC-vel és a DAC-cal is hírbe hozott bártfai születésű fedezet Léván kezdett el futballozni.
A DAC volt csapatkapitánya "kiejtette" a nagy riválist!
Fülek továbbra is őrzi vezető helyét, Rimaszombat pedig visszacsúszott a negyedik helyre.
Komoly büntetésre számíthat a Slovan, a pozsonyi csapatot akár ki is zárhatják a szlovák kupából.
Ismét reflektorfénybe kerülhet?
A baszk származású Alonso 114 alkalommal játszott és 16 gólt szerzett 2003 és 2014 között a spanyol válogatottban.
A csoportkör küzdelmei szeptember 20-án kezdődnek, és december 13-ig tartanak.