2018. június 18., 20:49

Távozik a Slovan egyik legjobbja!

Hétvégén robbant a hír miszerint a Slovan egyik legjobb játékosa az előző szezonban az év csapatába is beválasztott Boris Sekulics nem hosszabbítja meg június végén lejáró szerződését és távozik a pozsonyi együttestől.

Boris Sekulic
Fotó: TASR

A 26 esztendős belgrádi születésű, de szlovák állampolgársággal is rendelkező védő a Slovan bejelentése szerint nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését és ingyen távozik. A védő alapembere volt a pozsonyi együttesnek, az előző idény legjobb csapatába is beválasztották.

Sekulics 2015-ben érkezett a pozsonyi gárdához és 82 bajnoki mérkőzésen lépett pályára ezalatt két gólt szerzett. A pozsonyi együttessel 2017-ben és 2018-ban is kupagyőzelmet ünnepelhetett. 

2017 augusztusában kérvényezte a szlovák állampolgárságot, amit végül sikerült is megkapnia, a következő év márciusában Ján Kozák szövetségi kapitány behívta a válogatott keretébe. A Király-kupa fináléjában debütált a szlovák válogatottban Thaiföld ellen. 

A 26 esztendős védő korábban megfordult a Zemun és FK Belgrád csapataiban, majd 2011-ben Szlovákiába igazolt a MFK Kassához, 2015-ben pedig a Slovan igazolta le. Pályafutása egészét tekintve 227 mérkőzése 9 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki a társainak, összesen pedig 20 220 percet töltött a pályán. 

További friss hír a Slovan háza tájáról, hogy a pozsonyi együttes is megkezdte a nyári felkészülését az új szezonra az Európa-liga selejtezőire. A pozsonyi együttes a tervek szerint 7 felkészülési mérkőzést játszik az Európa-liga selejtezői előtt, közben pedig az első ízben megrendezésre kerülő Csehszlovák Szuperkupában mérkőzik meg a cseh kupagyőztessel a Slavia Prágával.

A Slovan felkészülési programja:
június 20. - FC Zborjovka Brno – Slovan
június 20 – 23.: felkészülési torna Csehországban (Benátky nad Jizerou)
FK Mladá Boleslav – Slovan
FK Bohemians Prága – Slovan
Hradec Králové – Slovan
június 29. - Slovan – Slavia Prága (Csehszlovák Szuperkupa)
július 5. - Slovan – Club de Fútbol América (főpróba az Európa-liga selejtezőire)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.