2024. május 25., 14:05

Kik lesznek az európai kupasorozatok győztesei?

A legtöbb bajnokság küzdelmei a hétvégén befejeződtek, a futballszurkolókra azonban még három, izgalmasnak ígérkező kupadöntő vár az elkövetkező napokban, hetekben. Elemeztünk, esélyeket latolgattunk, és megnéztük, kik lehetnek az egyes sorozatok végső győztesei. 

 

Mats Hummels
Fotó: TASR

Sokáig úgy tűnt, az angol csapatok uralhatják idén a nemzetközi kupasorozatokat, végül azonban egymás után kipotyogtak. Az Arsenal, a Manchester City a BL, míg a Liverpool az EL-negyeddöntőjében búcsúzott. Az Aston Villa még nagy nehezen vette ezt az akadályt, a Konferencia Liga elődöntőjében viszont túl nagy falatnak bizonyult az Olympiakosz Pireusz, és Unay Emery csapata meglepő módon szintén búcsúzott. 

Ezzel szemben a német csapatok remekeltek, nem sokon múlott, hogy megismétlődjön a 2013-as BL-döntő, és a Wembleyben ismét a Bayern München csapjon össze a Borussia Dortmunddal. 

A bajorok végül drámai végjátékban kiestek, a gelsenkircheniek azonban ott lehetnek a londoni fináléban. Ellenfelük az a Real Madrid lesz, amely játékosai az elmúlt tíz évet figyelembe véve hatodik BL-trófeájukat gyűjthetik be.

A madridiak az összecsapás esélyesei, a Dortmund azonban könnyen meglepetést okozhat. Legyűrték az Atletico Madridot, kettős győzelemmel búcsúztatták a PSG-t, semmiképp sem írnám le a németeket. A két klub eltérően szerepelt hazája bajnokságában, míg a Real könnyedén „húzta be” története 35. bajnoki címét, addig a Borussia mindössze az 5. helyen zárt a Bundesligában.

A sárga-feketéknek jobban fekszenek az egy-, kétmeccses párharcok, így Carlo Ancelotti csapatának biztosan komoly nehézséget fognak okozni. 

Az Európa-liga fináléjában szintén találunk egy német csapatot, a Bayer Leverkusen az AS Roma legyőzésével jutott be a dublini döntőbe. Xabi Alonsoék hihetetlen szezont futnak, a cikk írásakor még veretlenek voltak a bajnokságban, minden sorozatot figyelembe véve pedig már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A gyógyszergyáriak a triplázásra hajtanak, a bajnokságot már korábban megnyerték, a Német Kupa döntőjét négy nappal az El-finálét követően játsszák a Kaiserslauternnel. Egészen elképesztő idényt zárhat Xabi Alonso első teljes leverskuseni szezonjában.

Leverkusen
Xabi Alonso irányításával kiváló szezont fut a Leverkusen
Fotó:  TASR

Nem lesz azonban egyszerű dolguk a döntőben, az ellenfelük az az Atalanta lesz, amely korábban az egyik fő esélyesnek kikiáltott Liverpoolt búcsúztatta. Gian Piero Gasperiniék remek formába lendültek a szezon végére, a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésükön veretlenek maradtak, ennek köszönhetően jelenleg BL-indulást jelentő helyen állnak a bajnokságban. Az idei szezont figyelembe véve a Leverkusent tartom a találkozó mérsékelt esélyesének, annyi biztos, hogy izgalmakból nem lesz hiány. 

Az EKL-döntőjébe az Olympiakosz Pireusz és a tavalyi döntős Fiorentina jutott. A görög csapat többek között az Aston Villát és a Fradit búcsúztatva jutott a fináléba, a Fiorentinának valamivel egyszerűbb dolga volt. Elsőként a Maccabi Haifát, majd a Viktoria Plzeňt, az elődöntőben pedig a Club Brugget ejtette ki.

A tavalyi West Ham ellen elveszített döntőt követően itt az újabb esély, hogy 63 év után ismét nemzetközi kupát nyerjenek.

A finálé helyszíne egyelőre bizonytalan, előzetesen az AEK Athén stadionjában rendezték volna, az Olympiakosz szurkolói miatt azonban biztonsági kockázatot jelentene. Még az is elképzelhető, hogy Budapest adhat otthont a mérkőzésnek, ugyanis a magyar főváros is felmerült, mint lehetséges alternatíva. Annyi biztos, hogy nem a Puskás Arénában rendeznék – az EKL-finálékat kisebb stadionokban játsszák – amennyiben Budapest kapná meg a rendezés jogát, nagy valószínűséggel a Groupama Aréna adna otthont az összecsapásnak. A BL-döntőt június 1-én a Wembleyben, az El-finálét május 22-én a dublini Aviva Stadionban, míg az EKL-döntőt május 29-én, egyelőre bizonytalan helyszínen rendezik.

Megjelent a Magyar7 2024/21.számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.