2020. július 26., 15:36

Európai kupasorozatok, több fronton

Különös helyzet állt elő az európai kupasorozatokban. Miközben a 2019/2020-as idény küzdelmei még a folytatásra várnak, addig a 2020/2021-es szezon hamarosan kezdetét veszi. Legalábbis jelen állás szerint ez a forgatókönyv van érvényben. Ha minden jól alakul, augusztusban egyszerre zajlanak két évad csatái

Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligája 2019/2020-as idénye tavaly június 25-én rajtolt az előselejtezőkkel. A csoportküzdelmek első játéknapja szeptember 17–18-a volt, a nyolcaddöntők első párharcaira pedig idén februárban és márciusban került sor. A visszavágók közül négyet lejátszottak, négyet azonban a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak. Az utolsó két meccsnap március 10-e és 11-e volt. És míg Párizsban és Valenciában zárt kapuk mögött kerültek megrendezésre a PSG–Dortmund és a Valencia–Atalanta találkozók, addig a Liverpool Atlético, illetve a Lipcse Tottenham elleni összecsapásán tízezrek foglaltak helyet a stadionban. A Párizs, az Atalanta, a Lipcse és a Madrid továbbjutottak, az elmaradt négy mérkőzést pedig augusztus 7–8-án pótolják, üres lelátók előtt. A Manchester City a Realt fogadja, a Juventus a Lyont, másnap a Bayern a Chelsea-t, a Barcelona pedig a Nápolyt. A nyolcaddöntő odavágóin a City 1:2-re nyert Madridban, a franciák 1:0-ra legyőzték a torinóiakat, a München 0:3-ra diadalmaskodott Londonban, Nápolyban pedig 1:1-es döntetlen született.

A döntőt az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban játszották volna május 30-án, ám az UEFA még márciusban úgy döntött, hogy sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő.

Június 17-én pedig az is eldőlt, hogy augusztus 7–23. között zárják le a BL 2019/2020-as szezonját.

Miután pótolták a nyolcaddöntők elhalasztott visszavágóit, a negyeddöntősök Portugáliába utaznak, és a lisszaboni Estádio da Luzban és az Estádio José Alvaladéban (a Benfica és a Sporting stadionjában) bonyolítják le az idény hátralevő mérkőzéseit.

Magyarán augusztus 12-től minitornát rendeznek a portugál fővárosban, és a 23-i döntőben, amelyet a 65 ezres „fény stadionjában” játszanak majd, megtudjuk, ki lesz a 2019/2020-as kiírás győztese.

A július 10-i sorsolás arról is döntött, milyen párharcokra kerül(het) sor a negyed- és az elődöntőben. A legjobb nyolc között, augusztus 12-én az Atalanta a PSG-vel csap össze a Benfica otthonában. Másnap az RB Leipzig az Atléticóval találkozik a Sporting stadionjában. Újabb egy nappal később, ismét a Luzban a Nápoly–Barcelona és a Chelsea–Bayern ütközeteinek továbbjutói, 15-én pedig az Alvalade-stadionban a Real–City és a Lyon–Juventus viadalainak győztesei csatáznak egymással. Az elődöntők meccsnapjai augusztus 18-a és 19-e. A Luzban kiderül, hogy a Lipcse, Atlético, Atalanta és PSG közül melyik alakulat jut a 23-i döntőbe, a másik elődöntőt pedig az Alvalade-stadionban játsszák. Az utóbbi ág minden tekintetben erősebbnek tűnik.

Az idei isztambuli döntőt ugyan törölték, de az UEFA több más sportszövetséghez hasonlóan egy évvel eltolta az eseményt. A 2020/2021-es szezon fináléját 2021. május 29-én rendezhetik a törökök, és nyomban hozzátehetjük ismét, ha minden jól megy.

A következő évad augusztus 8-án veszi kezdetét az előselejtezőkkel,

amelyekre egyenesen az UEFA svájci székhelyén, Nyonban kerül sor. Jelentős változás az előző évekhez képest, hogy az előselejtezőt követő három selejtezőkörben nem rendeznek visszavágókat, egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése.

A selejtező első fordulójának játéknapjai augusztus 18–19., a második fordulót augusztus 25–26-án játsszák, a harmadikat szeptember 15–16-án.

A meccsek helyszínéről sorsolással döntenek. A play-offot már oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le szeptember 22–23-án, illetve 29–30-án. A dátumokból is egyértelműen kiderül, hogy a csoportkör küzdelmei jóval később kezdődnek. Az első játéknapot október 20–21-re írták ki, majd minden hétre jut egy forduló, a harmadik és a negyedik közé viszont három hét szünetet iktattak be, vagyis november 24–25-én folytatódik a BL, és december 8–9-én zárul a csoportkör a hatodik fordulóval. Jövő év februárjától a kieséses szakasszal, a megszokott keretek közt folytatódna a Bajnokok Ligája 2020/2021-es kiírása. A Ferencváros és a Slovan is a selejtezők első körében kapcsolódhat be a sorozatba. Az első kör sorsolását augusztus 9-én tartják.

Európa-liga

Az Európa-liga 2019/2020-as idénye tavaly június 27-én indult, és idén augusztus 21-én érhet véget.

A május 27-i gdański döntőt a BL-fináléval együtt törölték a programból, majd szintén június 17-én hozták nyilvánosságra a folytatás menetét. Augusztus 5–21. között befejeződik az El hosszúra nyúlt félbeszakított évadja, és a BL-hez hasonlóan itt is minitornával végződik a szezon. A nyolcaddöntő azon hat párharca, amelynek odavágóit lejátszották, a visszavágókkal folytatódhat 5–6-án. Két összecsapás, az Inter Milan–Getafe és a Sevilla–Róma egy mérkőzésen dől el, előbbi Gelsenkirchenben, utóbbi Duisburgban.

A negyeddöntőktől Németországban folytatódik a kieséses szakasz négy helyszínen, Kölnben, Düsseldorfban, Gelsenkirchenben és Duisburgban.

Augusztus 10–11-én tartják a negyeddöntőket, 16–17-én az elődöntőket Kölnben és Düsseldorfban, a döntőt pedig 21-én a 46 ezres kölni Rhein-EnergieStadionban.

A legjobb tizenhat között 3 német (Frankfurt, Leverkusen, Wolfsburg), 2 angol (Man. United, Wolverhampton), 2 olasz (Inter, Róma), 2 spanyol (Getafe, Sevilla), valamint 1-1 dán (Koppenhága), görög (Olimpia-kosz), osztrák (Linz), skót (Rangers), svájci (Basel), török (Başakşehir) és ukrán (Sahtar) klubot találunk.

Az Európa-liga 2020/2021-es kiírása augusztus 20-án indul. Az előselejtezőt a selejtező első köre követi 27-én, amelynek sorsolását augusztus 10-én tartják, s amelyben a magyar és a szlovák csapatok is érdekeltek mind a hatan, köztük a DAC is.

Szeptember 17-én játsszák a selejtező második, 24-én a harmadik körét, a rájátszás napja pedig október 1-je. Nincsenek visszavágók, a csoportkör október 22-ével kezdődne és december 10-én végződne. A kieséses szakasz már a megszokott keretek közt zajlana. A döntőre május 26-án kerülne sor a Stadion Energa Gdańskban, Lengyelországban.

Mivel mindkét európai kupasorozat később ér véget, az UEFA-szuperkupa döntőjének augusztus 12-i időpontját is törölték.

A BL és az El győztesének párharcára Portóban került volna sor, de mivel Portugália rendezi a Bajnokok Ligája mindent eldöntő minitornáját, új helyszínt keresett az UEFA. A szeptember 24-i döntőre ezért a budapesti Puskás Arénában kerül sor, amely 2023-ban az Európa-liga döntőjének is otthont fog adni.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/30. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.