Az én focim: Nincs baj, bébi!
A Puskásból kifelé ballagva Sipos F. Tamás ismert nótáját dúdolgattam cimboráimmal az este. Mert hogy itt most senki nem kéri számon a fiúkon a bizonyítványt. Forró volt a stadion, egy világjárványt legyőzve örülhettünk egymásnak és Budapest nemzeti színekbe öltözött, nem pedig vörös rongyokba. Ez az, ami számít. Nekem erről szólt a tegnapi nap, és végre úgy érezhettem, visszakaptam egy részét az életemnek.
Kit érdekel az elmúlt évtized legkiemelkedőbb európai focistájának duplája? Kit érdekel, hogy az olasz mester tökéletesen összerakott védekezése most csak 84 percre volt kalibrálva? Kit érdekel, hogy a srácok egy peches gól után lázas egyenlítési vágyukban beleszaladtak a portugál késbe? Ilyen ellenféllel szemben ez mindig benne van a pakliban. Jelenleg a portugálok vitrinjében a legértékesebb európai serleg, és látva a csapatukat, könnyen meg is védhetik azt. A másik két, ránk váró ellenfél meg az utolsó két világbajnok.
Ebben a csoportban minden gól, emelt fővel végigjátszott 90 perc, magyar szívet megdobogtató csel, szerelés vagy gól ajándék.
Bízzunk a magyar csapatban, álljunk mellettük, és élvezzük ennek a hétnek minden pillanatát.. Mert a nemzeti újrakezdés éve szerintem most kezdődött el igazán. Még ki sem értem a Hősök terére, már ezer éve látott székely és délvidéki barátaim gyűrűjében találtam magam. Alig indult el a menet, máris ott voltak mellettem ung-vidéki, garamvölgyi, csallóközi földijeim. A stadionban azzal a kárpátaljai csapattal izgultam végig a meccset, akikkel 5 éve a francia riviérán élhettük át a magyar örömmámort.
A lefújást követően pedig még gimis osztálytársaim gondoskodtak róla a trollfocisok törzshelyén, hogy az éjjel egy kicsit később érjen véget.
Ma nem fáj a vereség, nincs pusztító másnap, nem érzek szomorúságot. Van miből táplálkozni, erőt meríteni, és a tegnapi élményekkel bőven kihúzom a szombati meccsig. Aztán meg irány München! Ki tudja? Hátha elsül a kapanyél, és akkor egy picit tovább tarthat az álom. De ha nem, az se baj. Visszakaptunk valamit egy nemzet összefogásának köszönhetően, és ez a lényeg! Aki pedig ennek sem tud örülni, az tényleg lehetetlenül magasra teszi a boldogság mércéjét, és soha semmivel nem lesz elégedett. Márpedig most derű kell a lelkekbe, ami feloldja a bezártság és a veszteségek okozta kínt.
Én tegnap a kínai után megkaptam a magyar vakcinát is. Ez most nem a vállamba ment, hanem a lelkembe.
És ezért végtelenül hálás vagyok!
