2021. június 15., 08:27

Az én focim: Cseh-szlovák nap és esélyek a továbbjutásra

Az Európa-bajnokság negyedik játéknapja cseh és szlovák sikert is hozott, s a V4-ek eddig pályára lépett csapatai közül csak a lengyelek maradtak alul, mert a szlovákok ellenfeleként minden visegrádi ország nem nyerhetett. Reméljük, a négyes utolsó tagja, a magyar csapat a cseh-szlovák párost fogja követni.

szlovak lengyel
Fotó: TASR

A hétfői meccsnap első találkozója érdekes volt már csak azért is, mert skótok és a csehek fővárosi együttesei az Európa-liga idei sorozatában egy botrányos meccset játszottak. A Slavia és a Rangers találkozója után rasszizmus és a kettős mérce fogalma uralta a médiát, a britek meg a liberális klisékkel akarták magyarázni a buktájukat, de ez maximum az UEFA-nak volt elég.

Tegnap viszont nem csak a szövetségnek, hanem a nézőknek sem volt elég a skót dudálás, mert hiába támadtak a szigetországiak, a cseheknek elég volt kétszer villanni, s el is dőlt a meccs. Patrik Schick második gólja pedig nem csupán fél pályáról született, hanem kiválóan ívelt is volt és vélhetően az EB-s összefoglalók leggyakrabban előforduló eleme lesz, ahogy 25 évvel ezelőtt Poborsky átívelős gólja.

Szóval a csehek kissé meglepő győzelmet arattak, majd jött a lengyel-szlovák mérkőzés Oroszországból, amelyen hiába támadtak északi szomszédaink, a szlovák csapat Róbert Mak lövésével vezetést szerzett, persze kellett hozzá a lengyelek szerencsétlen mozdulatai is. Az első félidőben Tarkovič együttese tartani tudta az előnyt, de a második félidő elején rögtön jött az egyenlítés, majd folytatódott Lewandowski és társai fölénye, amelyből úgy tűnt, csak idő kérdése lesz a következő lengyel gól. Nem így lett, mert két felesleges sárga után Krychowiak kiállíttatta magát, s ugyan nem játszottak ezután sem igazán jól a szlovákok, de Škriniar remek megmozdulása és erős lövése után megszületett a második szlovák gól, s ezzel a győzelem is a kékeké lett.

A lengyelek ugyan a végén még küzdöttek és helyzeteik is voltak, de úgy tűnik, ismét nem tudnak a nagy tornán bizonyítani, a Bayern gólvágója pedig csak árnyéka önmagának a válogatottban. A szlovák csapat győzelmével pedig vezeti az E csoportot, amelyben este a spanyolok és a svédek a hőségben nem bírtak egymással. Mondhatnánk úgy is, a sokszor egykapuzó hazaiak nem bírtak túljutni saját magukon, s ez a döntetlen azt is jelenti, hogy amennyiben Škriniarék meglepő módon legyőznék a svédeket is, akkor már biztosan továbbjutnak., sőt, már egy döntetlen is közel repítheti őket a nyolcaddöntőhöz.

A nagy kérdés persze az, mennyire tudták megmutatni igazi erejüket a spanyolok és a svédek, mert mindkét csapatról felemás hírek érkeztek, s még az is elképzelhető, ebben a csoportban nem minden úgy megy majd, ahogy azt a statisztikákból gondolnánk.

Mindegy is, annyi biztos, a hétfő hozta eddig a legmeglepőbb eredményeket, reméljük ma este Budapesten is olyan eredmény születik, amelyre kevesen számítanak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.