2024. december 18., 10:10

Tovább folytatódhatnak a Fradi európai kalandjai?

Az idei évre befejeződtek az európai kupasorozatok csoportkörös küzdelmei is, a Ferencváros a 16. helyről várhatja a januári folytatást. Ennek apropóján áttekintettük a zöld-fehérek eddigi teljesítményét, valamint boncolgattuk a továbbjutási esélyeket.

Európa-liga
Hazai közönség előtt jól megy a Fradinak az Európa-ligában, csupán a Tottenhamtól kaptak ki
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Mint azt jól tudjuk, a Bajnokok Ligája főtábla ezúttal sem jött össze a fővárosiaknak, így kénytelenek voltak beérni a második számú európai kupasorozattal. Nem kezdték túl jól a sorozatot Pascal Jansenék, előbb idegenben kaptak ki a belga Anderlechtől, majd a Groupama Arénában maradtak alul a Tottenhammal szemben.

Az angolok elleni találkozón azonban már szemmel látható volt a fejlődés, a jóval minőségibb játékerőt képviselő londoniaknak csupán a mérkőzés hajrájában sikerült bebiztosítaniuk a győzelmüket.

A mutatott játék alapján sejteni lehetett, hogy csupán idő kérdése, mikor szerzik meg a zöld-fehérek első pontjaikat az El idei kiírásban, melyet már az októberi válogatott szünetet követő harmadik fordulóban sikerült végbevinni.

Szoros csatát vívott egymással az FTC és a francia Nice, melyen végül egy öngólnak köszönhetően a magyarok örülhettek, ezzel pedig rögtön a selejtezős helyekre ugrottak elő a tabellán.

Ha a bajnokságban nem is, az Európa-ligában sikerült erőt meríteni ebből az eredményből, az ezt követő két találkozóját ugyanis megnyerte a Fradi. Az FTC és a Dinamo Kijev legutóbb még négy évvel ezelőtt találkoztak a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeibe, ekkor egy hazai döntetlen mellett Kijevben az ukránok nyertek, így volt miért visszavágniuk Dibuszéknak.

Lehet, hogy ez csúnyán hangzik, de édes volt a bosszú, a Fradi 4:0-ra verte Hamburgban a Dinamót, tegyük persze hozzá, hogy az ukránok jó 75 percet emberhátrányban játszottak, ez viszont semmit sem von le a budapestiek érdemeiből.

Itt viszont nem állt le a zöld-fehér gépezet, mely a legutóbbi két Európa-liga mérkőzésen olyan jól muzsikált, a következő áldozat a Malmö csapata volt. Varga Barnabás három perc alatt duplázott, és ugyan még az első félidőben szépítettek a svédek, Kady és Cissé góljaival magabiztos előnyt dolgozott ki a Fradi a hajrára, melyet sikerült is megtartani.

Ekkor már az automatikus továbbjutást jelentő 8. hely is lőtávolba került, a PAOK ellen viszont jött a kijózanító pofon. Ha nehezünkre is esik beismerni, a görög csapat lemosta Vargáékat a pályáról.

A Fradinak ugyan voltak helyzetei, melyeket azonban nem sikerült értékesíteni, míg a PAOK támadói remek napot fogtak ki, és szinte minden lehetőségükből gólt szereztek, így alakult ki végül az 5:0-s végeredmény.

Jelenlegi állás szerint az FTC a 16. helyen áll, ami még mindig a selejtezős helyet ér, a mezőny viszont rendkívül sűrű, így nem csupán a pontok, de a szerzett és bekapott gólok is sokat számíthatnak a végső elszámolásnál, többek között ezért sem fél bele a PAOK ellenihez hasonló nagyarányú vereség.

A hátralévő két mérkőzésen sem vár egyszerű feladat a Fradira, előbb az El-ben az ötödik, a Bundesligában pedig harmadik helyen álló Frankfurtot fogadják Dibuszék, akik ellen a döntetlen is jó eredménynek számítana.

Az utolsó körben holland túra vár a Ferencvárosra, Pascal Jansen visszatér korábbi sikereinek színhelyére, a zöld fehérek ugyanis az AZ Alkmaar otthonában zárják a csoportkörös küzdelmeket.

Ez az összecsapás nagyban befolyásolhatja a továbbjutás sorsát, az Alkmaar ugyanis jelenleg a 19. helyen áll, mindössze egy ponttal lemaradva az FTC mögött.

Ha azt nézzük, hogy 8. helyen álló Glasgow Rangersnek mindössze egy pont az előnye a zöld-fehérek előtt, teljesen reálisnak mondhatjuk a továbbjutást. Ehhez viszont jól kell teljesíteni a hátralévő két mérkőzésen, melynek a tavaszi egyenes kieséses szakaszba való jutás lenne a gyümölcse.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.