Történelmi Fradi-siker Hamburgban, négyet rámoltak a zöld-fehérek a Dinamo Kyjevnek
A labdarúgó Európa-liga 4. fordulójában a Ferencváros Hamburgban lépett pályára a még pont nélküli ukrán Dinamo Kijev ellen és történelmi sikert aratva négy góllal győzte le az ukrán gárdát.
Idegenbeli mérkőzéssel folytatta szereplését a magyar bajnok Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában. A negyedik fordulóban a Ferencváros az ukrán Dinamo Kyjev vendégeként lépett pályára Hamburgban, mivel az ukrajnai háború miatt a Dinami nem fogadhatta az ukrán fővárosban a magyar bajnokot. Pascal Jansen kezdőjében ezúttal sem történt komoly meglepetés, míg az ukrán gárda kezdőjében csak ukrán játékosok kaptak lehetőséget.
A magyar gárda bátran kezdte a mérkőzést, a 3. percben meg is volt az első ferencvárosi lövés, Abu Fani próbálkozott, de a blokkról kapu mellé pattant a labda. Pár perccel később Zachariassen került lövőhelyzetbe, de próbálkozása nem talált kaput. A Dinamo Kyjev tíz perc játék után egyre többet birtokolta a labdát, a 14. percben mégis Varga került helyzetbe, a kyjevi védők ismét blokkolni tudtak. A mérkőzés 17. percében egy lehetséges kiállítás kezdett vizsgálni a videóbíró, a svéd játékvezetőt is kihívták a monitorhoz megnézni az esetet, a videózás után a játékvezető piros lapot mutatott fel Dubincsaknak. A Ferencváros előtt ezzel a kiállítással óriási esély kínálkozott a három pont megszerzésére.
Öt perccel a kiállítás után feljegyezhettük az első kaput eltaláló ferencvárosi lövést, amit Kady jegyzett, de Buscan a léc fölé tolta a Fradi játékosának próbálkozását. A 26. percben újabb ferencvárosi lövés találta el a kaput, Abu Fani távoli jó 25 méterről leadott lövésébe a kapus még beleért, így szöglet lett belőle. Az ukrán gárda hiába játszott emberhátrányban, veszélyes támadásokat vezettek a kyjeviek. A 35. percben a Dinamo egymás után kétszer is eltalálta a kapufát, előbb Kabajev találta el éles szögből a lécet, majd a kipattanó is az ukránoké lett, ami után Vanat fejese is a lécen csattant. Öt perccel a szünet előtt ferencvárosi lehetőségek is akadtak, Kady középre tartó löketét Buscan tolta a léc fölé nagy bravúrral, majd Ramírez lövése nem talált kaput. Az első játékrész utolsó helyzetét is a magyar bajnok dolgozta ki, a nagyon aktív Kady újabb lövéssel próbálkozott, de ismét Buscsan védett. Az első játékrész végül gól nélküli döntetlennel zárult.
Térfélcserét követően a zöld-fehérek óriási erőket mozgósítottak a vezetés megszerzése érdekében és komoly nyomás alá helyezték a Dinamo Kyjev kapuját a második játékrész elején. Az 50. percben Kady fejese után a gólvonalról mentettek az ukránok, majd a kipattanó után Rommens lövését védte az ukrán csapat legjobbja Buscsan. Egy perccel később Zachariassen találta el a kapufát, majd megint Kady lövését védte Buscsan. Az ukránok az 56. percig bírták a magyar bajnok nyomását és Kady szép labdája után Varga bombázott védhetetlenül Buscsan hálójába. Szinte egy perc sem telt és a következő helyzetből megduplázta előnyét a Ferencváros, Ramírez levágó labdájára Zachariassen csapott le és lőtt a hálóba.
A folytatásban is lendületben maradt a magyar bajnok, a csereként beálló fiatal ferencvárosi tehetség Kaján Norbert is eltalálta a kapufát. A ferencvárosi gólzápornak azonban még korántsem volt vége, a 67. percben Varga megszerezte második gólját is a találkozón, ezúttal fejjel volt eredményes a magyar válogatott támadó, ezzel már háromra nőtt a magyar gárda előnye, eldöntve ezzel a lényegi kérdéseket. Bő negyedórával a vége előtt a ferencvárosi cserék összehozták a negyedik gólt is, miután Gruber kiugratásából Saldanha volt eredményes, aki első helyzetéből rögtön gólt szerzett. Saldanha már harmadik gólját lőtte a Dinamo ellen, kettőt még a Partizan Belgrád játékosaként szerzett. A hajrában is akadtak lehetőségek mindkét kapu előtt, de újabb gól már nem született. A Ferencváros ezzel történelmi sikert él az ukrán Dinamo Kyjev ellen és első magyar csapatként tétmérkőzésen legyőzte az ukrán gárdát. A zöld-fehérek a Nice után második sikerüket szerezték meg az Európa-liga alapszakaszában.