2024. december 13., 08:20

Csak kapufáig jutott a Fradi, vereség a görög PAOK otthonában

A Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga lapszakaszának hatodik fordulójában a görög PAOK otthonában lépett pályára Szalonikiben.

Ferencváros
Fotó: fradi.hu

A Ferencváros az Európa-liga alapszakászának hatodik fordulóját a 11. helyről várhatta, az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut. A PAOK négy pontjával a kiesést jelentő 27. helyről várhatta a magyar bajnok elleni találkozót, így a görögök számára is nagyon fontos volt a meccs. Az Európa-liga góllövőlistájának éllovasa a Fradi magyar válogatott támadója Varga Barnabás sárga lapos eltiltás miatt nem állhatott Pascal Jansen rendelkezésére, helyét a kezdőben a brazil gólvágó Saldanha vette át, míg az Európa-ligában először került be a kezdőbe a Fradi fiatal tehetsége Gruber Zsombor.

Pascal Jansen csapata az EL-ben legutóbb a svéd bajnok Malmö ellen nyert, de az ukrán Dinamo Kijev és a francia Nice ellen is győzött, ezzel nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz, míg az NB I-ben a legutóbbi kilenc meccséből csak hármat nyert meg a magyar bajnok.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz a Toumba Stadionban elképesztő hangulatot teremtettek a görög szurkolók, de magyar szurkolók is elkísérték a Ferencvárost. Az első gólszerzési lehetőség a zöld-fehérek előtt adódott, a kezdőbe bekerülő Guber Zsombor lőtt kapura jó 16 méterről, a görögök kapusa Kotarski könnyedén védett. A PAOK nem igazán tudott lendületbe jönni az első percekben, a nyolcadik percben szinte a semmiből mégis ziccerbe kerültek, Živković mesteri passza után Brandon került ziccerbe, de lövése nem sokkal ment a kapu mellé. Egy perccel később már második ziccerét nem puskázta el a PAOK és egy labdaszerzést követően Konstanteilas passzolt Taisonhoz, a brazil pedig állítgatás nélkül lőtt a jobb alsó sarokba.

A folytatásban a Ferencváros próbálkozott és Saldanha nagyon aktív volt, az első negyedóra után a brazil gólvágó adott be egy labdát, Gruber azonban éppenhogy lemaradt róla.

Nem sokkal később már maga Saldanha próbálkozott meg egy lövéssel a 19. percben, próbálkozása azonban levágódott a hazai védelemről. A brazil játékos helyzetét leszámítva a magyar bajnok nem igazán tudott veszélyes gólszerzési lehetőséget kialakítani.

A mérkőzés 29. percében veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a görög együttes és Živković beadására Brandon robbant ki a ferencvárosi védők közül és a kapuba lőtt. Az első játékrész hajrájában a PAOK magabiztosan tartotta előnyét. A játékrész legvégén Saldanha futotta le ellenfelét, majd szépen cselezte ki védőjét, de a brazil lövése a felső lécen csattant, az ismétlést pedig Traoré elkapkodta és csúnyán a kapu fölé lőtt. Ez pedig az első játékrész utolsó gólszerzési lehetősége is volt.

A szünetben elsőként a Fradi vezetőezdője Pascal Jansen változtatott és Rommens helyére Zachariassen érkezett. A második játékrész első lehetőségét is a magyar bajnok dolgozta ki és Abu Fani pontrúgása után Saldanha csúsztatása a hosszú sarok mellett hagyta el a játékteret. A 65. percben ismét a görögök előtt akadt nagy gólszerzési lehetőség és Ozdoev passzából Konstanteilas lőtt mellé. Három perccel később egy tetszetős görög támadás után Ozdoev és Chalov összjátéka után az orosz játékos került ziccerbe, Dibusz azonban hatalmasat védett.

Negyedórával a vége előtt három nőtt a PAOK előnye, Baba labdaszerzése után Konstanteilas és Despodov volt a labda útja, a bolgár pedig önzetlen volt és Chalovot hozta ziccerbe, az orosz támadó pedig nem hibázott és háromra növelte a görögök előnyét.

A 79. percben a nagy kedvvel futballozó Despodov tört be a tizenhatoson belülre, a csereként beállt Raul Gustavo csak szabálytalanul tudta megállítani, így büntetőt végezhettek el a görögök. A büntetőt pedig a mérkőzés egyik legjobbja Živković gólra váltotta feltéve ezzel a koronát mai teljesítményére. A találkozó végeredményét a 89. percben Despodov állította be.

A magyar bajnok végül ötgólos vereséget szenvedett a PAOK otthonában, a zöld-fehéreknek ennek ellenére is jó esélyük van a továbbjutásra. Folytatás januárban a Frankfurt otthonában, majd hazai pályán fogadja a magyar bajnok Pascal Jansen korábbi csapatát a holland Alkmaart.

UEFA Európa-liga, alapszakasz, 6.forduló:
PAOK FC - Ferencvárosi TC 5-0 (2-0)
Toumba Stadion, Thesszaloniki, v.: Cuadra Fernández (spanyol)

Gólszerzők: Taison (10.), Brandon (29.), Chalov (76.), Živković (80., büntetőből), Despodov (89.)
Sárga lapok: Taison (45+2.), Camara (50.), ill. Saldanha (13.), Abu Fani (31.), Ramírez (37.), Gruber (45+2.)
PAOK: Kotarski – Jonny, Kedziora, Mihailidis, Baba – Camara (Schwab, 83.), Ozdoev – Živković (Shoretire, 83.), Konstantelias, Taison (Despodov, 73.) – Brandon (Chalov, 62.).
Vezetőedző: Razvan Lucescu
Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé (Raul Gustavo, 77.), Gartenmann, Ramírez – Maiga (Tóth A., 77.), Abu Fani – Gruber (Misidjan, 66.), Rommens (Zachariassen, 46.), Traoré (Kady, 66.) – Saldanha. Vezetőedző: Pascal Jansen
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.