A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia létrehozásának célja az volt, hogy helyet biztosítson a kiemelkedő képességű fiataloknak céljaik elérésében.
Az Ultrabalaton kistestvére.
A NOB továbbra is nagyon aggódik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöksége által az elmúlt napokban hozott zavaros döntések, valamint az IWF globális irányítása miatt
A stavangeri az első olyan szupertorna volt március óta, amelyet valós térben, sakkasztalnál játszottak, nem pedig - a koronavírus-járvány miatt - online térben bonyolítottak le.
Félbeszakítottam a szerdai edzésemet, mert rosszul éreztem magam. Elvégeztettem egy tesztet, és pozitív lett
Az eseményen több szakágban rajthoz lehetett állni.
A nőknél a fiatal tehetség győzött.
A csepeli harcos 505 nap kihagyás után az októberi nádudvari országos versenyen tért vissza a tatamira.
Fertőzés miatt kiszáll Kruijswijk és a teljes Mitchelton-Scott.
December közepén és mégis Londonban lesz a Pulev-Joshua bokszmeccs.
Korábban nem okozott akkora fejtörést a dopping jelenléte.
Több mint fél évet csúszott a bajnokság.
A 39 éves Federer a US Opent és a Roland Garrost is kihagyta, hogy teljesen felépüljön térdoperációja után.
A győztes versenyző egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat, a Nemzeti vágta vándordíját vehette át az ünnepélyes díjátadón.
A finálé csak a spanyol sztártól hozta a várt magas színvonalú salakteniszt, aki három brékkel lesöpörte a pályáról riválisát
A második játszmában jól koncentráltak.
Sajnos csak az ellenfelek hátát nézhették.
A lengyel játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.
45 és fél kilométert gyalogolt naponta átlagosan.
Amint az várható volt, elmarad a fehérorosz fővárosba tervezett idei vívó Európa-bajnokság.
Nem sokáig örülhetett.
Fejlődő sportág.
Nem lesznek lelátók, kizárólag a Hősök terén lesz az esemény, a szokásos pálya vonalvezetése mellett, a Millenniumi emlékmű körül.
Jobb folytatásban bízik a magyar versenyző.