2018. december 17., 20:23

Teremíjász verseny Farnadon

A Felföldi Dalia Iskola szervezésében idén Farnadon valósulhatott meg a harcművészeti közösség téli teremíjász versenye. A 2018. december 15-én megtartott megmérettetésnek a farnadi Prontos íjászcsapat adott otthont a helyi alapiskolák tornatermében.

Farnadi íjászverseny
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Kaszmán-Saróka Liliána

A farnadi íjászok csoportja egy viszonylag friss társulás, melynek jelenleg tizenegy aktív felnőtt tagja van. Az ősz folyamán szervezték meg első saját szabadtéri íjászversenyüket, emellett már több községi rendezvényen is képviselték magukat.

Az íjászok nagy örömére idén ők adhattak otthont a már hagyományossá váló teremíjász versenynek, így a legtöbben részt is vettek a próbatételeken. A versenyt a Felföldi Dalia Iskola vezetője, Kopecsni Gábor nyitotta meg. Rövid szónoklatában említést tett arról, hogy sajnos a mi területeinken nem élt töretlenül az íjászat olyan formában, mint például a mongol, a török vagy a kazah közösségekben: „Kutatási eredményeink szerint a gyerekjátékokban maradt meg az íjak használata, természetesen nem olyan komoly szinten, mint amit majd a versenyen is láthatunk.” Kopecsni Gábor azt is kiemelte, mennyire fontos ezen a versenyen különböző feladatokban megmutatni az ügyességet, hiszen az íjászattal nem csak a célzás képességét lehet fejleszteni…

Magyar Napsugár
Magyar Napsugár
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

A huszonegy versenyző öt versenyszámban küzdött meg. Az íjászok elsőként a klasszikus, háromsávos körcél három vesszővel való megcélzásával szerezhettek pontokat. A következőkben vonalpárbajban kellett megküzdeniük, ahol a vesszőfogó táblára felerősített fonalat kellett megközelíteni. Az ún. pontlövés számában három különböző, tíz centiméter átmérőjű kört kellett eltalálni tetszőleges sorrendben, három vessző használatával. A negyedik forduló célja az volt, hogy három különböző, harminc centiméter átmérőjű korongot célozzanak meg három vesszővel a megadott sorrendben. A legutolsó, s egyben a legizgalmasabb versenyszám az amőba párbaj volt.

Kopecsni Gábor és Chládek László
Kopecsni Gábor és Chládek László
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

A gyermekek kategóriájában három farnadi fiú vetélkedett, a nőkében szintén hárman versengtek, míg a férfiak kategóriájában tizenöt íjász vett részt a próbatételekben. A versenyzők között legtöbben farnadiak voltak, de jelen volt a zselízi Toportyán íjászcsapat néhány tagja, illetve palásti, ipolynyéki, gömörpéterfalai és dunaszerdahelyi íjászok is megmérettettek.

„Egy-egy ilyen versenynek ne csupán a versengés legyen a célja, hanem szánjunk időt az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is. Alkossunk egy barátságos közösséget a verseny idejére!” – fogalmazta meg Kopecsni Gábor.

Aki jelen volt, az megerősítheti, hogy kacagásban, jókedvben, baráti beszélgetésekben gazdag napot tölthettek együtt az íjászat szerelmesei.

Az eredmények 

Gyermek kategória:
1. hely: Varga Dávid (Farnad)
2. hely: Chládek Dániel (Farnad)
3. hely: Hajdú Bence (Farnad)

Női kategória:
1. hely: Magyar Napsugár (Gömörpéterfala)
2. hely: Végh Júlia (Palást)
3. hely: Szalai Doris (Zselíz)

Férfi kategória:
1. hely: Kiss Ferenc (Ipolynyék)
2. hely: Katyi Bálint (Gömörpéterfala)
3. hely: Androvics Rudolf (Farnad)

Kopecsni Gábor a legkisebbeknek magyaráz
Kopecsni Gábor a legkisebbeknek magyaráz
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

Farnadi íjászverseny
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.