2018. június 19., 19:09

Lakatos Gergely Európa-bajnok lett dartsban

Egy arany- és egy bronzérmet nyertek a magyar dartsosok az olaszországi Caorléban megrendezett soft Európa-bajnokságon. Az utánpótlás korosztályban Lakatos Gergely a fiúknál Európa-bajnoki címet nyert, míg a lányoknál Czipó vivien a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Lakatos darts

A magyar utánpótlás sportolók sikereit hozta a European Dart Union kontinensbajnokság. Lakatos Gergely az U18-as kategóriában szenzációs játékkal, a főágról, vereség nélkül bizonyította, hogy jelenleg ő a legjobb ifjúsági versenyző a földrészen.

Czipó Vivien szintén az U18-as korosztályban szerzett érmet. A tavalyi Európa-bajnoknak a címvédés ugyan nem sikerült, de így is egy csodálatos bronzéremmel zárta a versenyt.

Az U18-as csapatunk az ötödik helyen zárta a soft Eb-t, akárcsak a felnőttek között a magyar női együttes. A férfi felnőtt csapat a hetedik helyen végzett. A Czipó Vivien-Kovács Patrik vegyes páros szintén egy ötödik hellyel tért haza.

A dartsban két szakágat különböztetnek meg, a tábla és a nyilak anyagától függően. Steel dartsnak nevezik azt a játékot, amikor fémhegyű nyíllal dobnak, soft dartsnak pedig azt, amikor a játékosok automata gépekre játszanak műanyag hegyű nyilakkal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.