Gútai Vízkereszt Maraton: teltház!
Most jön az, amikor a jelentkezést sokáig halogató sportolók elkezdik hívogatni Zsélyi Zoltánt, a Maraton Klub Gúta elnökét, nem lehetne-e még valahogy felkerülni a rajtlistára.
A karácsonyi ünnepek alatti nyugalom előhozta a hosszútávfutót azokból is, akik eddig azon töprengtek, induljanak-e a 14. Gútai Vízkereszt Maratonon, immár betelt a 200-as keretszám. A 42 kilométeres távra 81-en, ennek a felére 122-en jelentkeztek be.
Zsélyi Zoltán, a gútai maraton főszervezője azonban nem valamilyen marketingszempontok szerinti mérlegelés alapján indította el a versenyét, hanem a lényéből fakadó ibolyaszerénysége okán választotta a januári időpontot.
– ismertette a verseny gyökereit egy korábbi beszélgetésünk során.
Azóta a verseny "kifutotta magát", a közeli régió futói mellett az ország északi részeiből, Csehországból és Magyarországról is szívesen érkeznek sportolók a komáromi járásbeli kisvárosba, mely a helyi maraton klub kitartásának köszönhetően felkerült az országos futótérképre. Igaz, idén a magyarországi futók egy része hiányozni fog, január 10-én, szombaton ugyanis Magyarországon a szabadnapként megadott január 2-át dolgozzák le.
Ennek ellenére Zsélyi Zoltán az ünnepek előtt is biztos volt benne, hogy a keretszám így is megtelik. Meg is telt.
A Gútai Vízkereszt Maraton nem akar tömegrendezvény lenni, nincsenek rövidebb távok, ovis, iskolás, családi futam, 10 km. Semmi. Aki ágyúlövéses rajtot akar magának, az fusson le legalább 21 kilométert.
A verseny útvonala eddig a Gúta környéki tanyavilágban vezetett, idén azonban egy Vágfüzes melletti hídfelújítás miatt változtatni kellett az útvonalon, de megváltozott a rajt helyszíne is. A sportolók ezúttal a városháza előtti térről indulnak, majd a település utcáin megtett 5 kilométer után Komárom felé veszik az irány, a Vág töltésén haladva a félmaratoni távot futók Keszegfalváig, a maratoni távon indulók pedig Komárom Kabátfalu városrészéig trappolnak.
A befutókat a Corvin Mátyás alapiskola éttermébe várják, ebéddel egybekötött értékelésre.
Befutóérmet minden sikeres teljesítő kap, a korhatárok szerinti kategóriákban pedig a 3 leggyorsabb futó serleget vihet haza. A gútai szervezők igazán barátságosak a lassúbb futókkal is: a 23.5 kilométernél levő fordító szintideje 3 óra 15 perc, míg a teljes pálya lefutására 6 órányi szintidőt biztosítottak.