Visszatér a legjobbak Világkupája, de bojkott fenyeget az oroszok miatt
A Nemzeti Jégkorong Liga, azaz az NHL 2026 tavaszán hivatalosan is bejelentette, 12 év szünet után visszatér a jégkorong egyik legnagyobb presztízsű tornája, a Világkupa. A 2028 februárjára tervezett esemény azonban már most komoly sportpolitikai feszültségek közé került, elsősorban Oroszország esetleges részvétele miatt.
A World Cup of Hockey, vagyis a Világkupa a nemzetközi tornák közé tartozik, vagyis a világ legjobb játékosai, beleértve az NHL-sztárokat szerepelnek rajta. Ez különbözteti meg a világbajnokságoktól, ahol az NHL-időbeosztás miatt sok topjátékos hiányzik.
A jelenlegi tervek szerint a 2028-as torna februárban zajlik majd, ahol 8 válogatott vesz részt, a meccseknek pedig három város ad otthont: Calgary, Edmonton és Prága.
A torna lebonyolítása a következőképpen zajlik: összesen 17 mérkőzéses zajlik két helyszínen csoportkörben (két négyes csoport), illetve egyenes kieséses meccsek, az elődöntőket és a döntőt Edmontonban rendezik. A torna idejére az NHL várhatóan közel három hétre leáll, hogy minden sztárjátékos részt vehessen.
A legnagyobb bizonytalanságot Oroszország szereplése jelenti. Az orosz válogatott jelenleg nem vehet részt a legtöbb nemzetközi tornán az ukrajnai háború miatt.
Az NHL azonban, mivel saját szervezésű tornáról van szó, nem zárta ki automatikusan az oroszokat.
A liga álláspontja szerint a részvétel politikai és biztonsági feltételekhez kötött, elsősorban az ukrajnai háború alakulásától függ. Bill Daly ligaelnök-helyettes szerint, ha a körülmények nem változnak, nem tartja valószínűnek, Oroszország részt vesz, de az ajtót nyitva hagyták.
A bizonytalanság miatt több európai hokinagyhatalom is kemény álláspontot vett fel. Sajtóértesülések szerint Csehország, Finnország és Svédország már jelezte az NHL felé, hogy nem vesz részt a tornán, ha Oroszország is indul. Ez komoly láncreakciót indíthat el, hiszen ezek a válogatottak a világ elitjéhez tartoznak. Egy esetleges bojkott pedig csökkentené a torna sportértékét, átalakíthatná a mezőnyt, új országok előtt nyithatná meg a kaput.
Ebben a helyzetben merül fel reálisan Szlovákia részvétele. Mivel a torna nyolc csapatos, és a hagyományos elit (Kanada, USA, Svédország, Finnország, Csehország, Svájc.) közül többen visszaléphetnek, az NHL kénytelen lehet alternatív európai csapatokat bevonni, a világranglista és NHL-játékosok száma alapján dönteni.
Szlovákia ebben a kontextusban stabil NHL-jelenléttel rendelkezik, hagyományosan top 8–10-es jégkorongnemzet, politikailag pedig nem érintett a bojkottban.
Fontos különbség, hogy a 2028-as tornát nem a nemzetközi szövetség, az International Ice Hockey Federation (IIHF), hanem az NHL szervezi. Ez több következménnyel jár: az NHL nagyobb kontrollt kap, rugalmasabb a részvételi politika (pl. Oroszország kérdése) a torna inkább ligavezérelt, mint hagyományos világesemény. Ez a modell akár át is formálhatja a jövő nemzetközi jégkorongját.
A 2028-as jégkorong-világkupa egyszerre ígér csúcshokit a világ legjobb játékosaival, új korszakot az NHL nemzetközi stratégiájában, és továbbra is jelen van a politikai konfliktus. A legnagyobb kérdés viszont továbbra is az, hogy vajon lesznek-e oroszok, és ha igen, kik nem lesznek ott?
Annyi azonban biztos, hogy a független jégkorongkedvelőknek az az érdeke, hogy minél színvonalasabb és minőségibb játékot lásson a világ legjobb csapatai és játékosai között.